Igaz némileg átalakulva, de augusztustól újra működik a Machine Mouse. Az 1991-ben, a glam/dirty rock csúcspontján alakult banda eredeti tagságából mára csak a dobos Raga, azaz Ragadics Csaba maradt meg, mellette a 2007 januárjában csatlakozó Rubé Norbert basszusgitáros, illetve a két új Machine Mouse-jövevény, az énekes Sidd (Holiday Crüe, Helldorado) és Vilmányi “Vilma” Gábor (Manhattan) gitáros csatlakozott. Az új felállás első dala, a Húzós dal volt, amit a szöveges videóval kísért Give It Timenóta követett. Természetesen lesz visszatérő koncert is, mégpedig november 15-én a Barba Negrában, a Vilma 50 bulin. Többek közt a visszatérő buliról is beszélgetünk a srácokkal, de persze az új Machine Mouse dalok is felcsendülnek majd műsorunk első órájában.
3 részes EP-sorozattal jelentkezik a Romantikus Erőszak, és ‘A hazáért‘ címet viselő széria első darabja, a Piros EP, október 23-án jelent meg a Club 202-ben megrendezésre került RomEr koncert alkalmával. A koncert másnapján közzétették a harmadik klipet az október megjelent ‘A hazáért’ három részes EP-sorozat első darabjához. A Nem kell című dalban Bajna, a csíkszeredai székely nemzeti rapper vendégszerepel, aki még 2010-ben vált ismertté a Respekt a vérnek című albumával. A három EP a következő két évben fog megjelenni, és mindegyik a nemzeti rock banda egy-egy jól elkülöníthető zenei hatására épül majd. Ezek között lesz majd hagyományosabb punk rockos megközelítésű, de például tisztán népzenés is. A most megjelenő és közvetlenül a zenekartól előrendelhető Piros zenei anyagára olyan korai kedvenceik hatottak leginkább, mint a Ballagó Idő, a Vidám magyarok korszakos Beatrice, vagy az Exploited. Minderről bővabben a zenekar frontemberévelm Sziva Balázzsal beszélgetünk majd műsorunk második órájában.
Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...