Tavaly november 4-én hatalmas metal ünnep volt a Barba Negra Music Clubban. Azon a napon tartotta 15. születésnapját a hazai tribute- kultúra első fecskéi közé tartozó Iron Maidnem. A jeles ünnepet pedig fokozta, hogy a buli kedvéért olyan zenekarok is újra összeálltak, mint a Belfegor, a Lady Macbeth és az Exit. A régi motorosoknak sokat jelentettek ezek a zenekarok, hiszen a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején meghatározó zenekarainknak számítottak. A közönség mellett az egyik lemezkiadó cég emberei is hasonlóan gondolkodtak, hiszen az utókor számára ezúttal már CD-n is elérhetővé tették a Lady Macbeth és az Exit lemezeit. A mai Rockpanoráma első órájában az Exit együttes lesz a vendégünk.
A banda 1986. május 16-án tartotta első koncertjét. Innen datálható az Exit megalakulása is, mégpedig Ratkai „Retek” Miklós dobos és Szeberényi Attila basszeros ráhatásával. Természetesen, mint sok zenekar esetében, itt is történtek tagcserék, azonban 1988-ban már elég erősnek érezték magukat, hogy a Ki Mit Tud? televíziós vetélkedőn megmutassák magukat. A vetélkedőn túl sokra nem jutottak, de legalább felfigyelt a zenekarra Nagy Feró, akinek épp a Garázs című műsora hihetetlen népszerűségnek örvendett. Feró tolta is rendületlenül az Exit demófelvételeket, a hallgatók pedig folyamatosan kérték is a dalokat. Mivel a műsorvezetőnek épp lemezkiadója is volt, így már egyenes út vezetett Budapestre a Rocker stúdióba, ahol Együtt A Szeméttel címmel elkészült az Exit első nagylemeze. Az album a hazai rockerek gyűjteményében a féltve őrzött kincsek között szerepel. Ezt az elismerést pedig a csapat a hihetetlen őszinte, ugyanakkor technikás thrash metal muzsikájával érte el. És akkor miért nem lett féktelen happy end? Lett, csak nem az Exit számára. Ratkai „Retek” Miklóst csábította az épp szárnyait, akarom mondani karmait és fogait bontogató Akela, Retek pedig igent mondott. Így az egység ugyan megbomlott, de Szebi igyekezett ébren tartani a zenekart. Két lemezt még utána is kiadtak, de azok már nem értek el akkora sikereket, mint a debütáló Együtt A Szeméttel.
Az idei dupla CD-s kiadványon mindhárom nagylemezük helyet kapott, ráadásul még néhány bónuszfelvételt is előkapartak a fiókok mélyéről. A 19 órakor kezdődő Rockpanorámában tehát hazai rock-történetet tartunk, melyben vendégünk lesz az Exit. A műsor során intézhettek hozzájuk kérdéseket, illetve ezúttal is kérhetitek kedvenc dalaitokat is! Tartsatok velünk!





