Első óránk vendége a The Konstellation lesz. A 2009-ben még Oszlár Gergely egyszemélyes projektjeként indult zenekar Order Of The Universe címmel tavaly év végén elkészítette első nagylemezét. Az extrém metalban mozgó banda a hivatalos SoundCloud oldalán a teljes korongot ingyenesen letölthetővé tette, mint ahogy a korábbi két EP-jük is hozzáférhető az oldalon. Amit pedig a zenekarról tudni érdemes: Tenowar néven Gergőnek már 16 évesen volt egy zenekara, már akkor is felfigyeltek a bandára, ugyanis az Einsatzkommando ezer példányszámban megjelentette a The Darkness Of A Hungarian Forest című lemezüket. Később Hunderworld néven működtek, ezzel a formációval felkerültek a The Life Has New Meaning című magyar Burzum tribute válogatásra a Jesus’ Tod feldolgozásával. Mivel a  társaságból egyedül Gergő maradt meg alkotóként, ezért úgy érezte, hogy új néven kell tovább folytatnia a zenélést. Ekkor született meg a Constellation, amit később jogi viták miatt a The Konstellationre változtattak. 2009-ben jelent meg a banda első anyaga, a Legends című demó.. Ezt a rövid, három számos anyagot Gergő egyedül rögzítette, a szövegvilága az asztrológiához és a görög mitológiai alakokhoz volt köthető, de zeneileg ekkor még nem volt kiforrott a stílusuk. Ebben az időszakban a koncerteken ő énekelt és gitározott is egyben. Az első EP Hungarian Stars címmel 2010-ben jelent meg, ez hangzásvilágban már lényegesen eltért a demótól – ekkor szállt be a csapatba Sacrunt (Hídvégi Tamás – ex-DSD, ex-Alhana) szintisként. Különböző északi avantgarde zenekarok hatását is érezni lehetett már ezen az anyagon. Rá egy évre a adták ki a Beware The Living EP-t aminek a hangzásvilágába szimfonikus elemeket – vonósokat, kórust – építettek be. Első nagylemezük, a már említett Order Of The Universe dalait nagyjából 2012 elején kezdte el írni Gergő, amit augusztusban vettek fel az R-X stúdióban. Egy hét alatt készültek el a felvétellel, az utómunkálatokat Gergő végezte, ezzel pedig november végére készült el. A bandát azóta felkereste a legendás Terrorizer Magazin azzal a céllal, hogy mint az egyik legerősebb magyar black metal banda szerepeljenek Beast From The East című márciusi válogatásukon. A zenekar többi tervéből már a műsorunkban tudhattok meg többet.

strategia 20130317Második óránkban pedig stúdiónk vendége lesz a hódmezővásárhelyi Stratégia zenekar. A banda 1996-ban alakult. A kezdeti szárnypróbálgatások, némi hiányos zenei tudással az akkori nemzeti rock zenekarok szerzeményeinek betanulásával teltek. Az első fellépésük 1997. áprilisában a hódmezővásárhelyi Sport vendéglőben történt, ahol a sok feldolgozás mellett már egy-két saját szerzemény is szerepelt a repertoárban. Némi tagcserét követően 2000. februárjában, Budapesten a BIKINI stúdióban felvételre kerül a Stratégia első albuma Láss tisztán! címmel, melynek megjelenését országszerte számos koncert követte. 2002. nyarán egy helyi stúdióban rögzítette a csapat A végzet kardja című anyagot, melyen már az énekesi feladatokat is a szólógitáros Szilágyi Zsolt látta el. A tagcserék azonban ezután sem kerülték el a Stratégiát, így Bajusz Károly dobos 2005. áprilisában bekövetkezett távozása után rövid időre abbahagyták ténykedésüket. A 2008-as évben a csapat tagsága végre állandóvá vált. Megszületett a banda honlapja is, illetve Népek tavasza címmel elkészítettek egy kislemezt, amelyen a címadó dalon kívül még két új szerzemény hallható. Többször játszottak a Magyar szigeten, turnéztak a Kárpátiával, végül 2009. október 6-án szerzői kiadásban megjelent a Stratégia harmadik nagylemeze Változás szele címmel. Ezt követően jó néhány év telt el, majd elérkezvén napjainkhoz, Vérzik e föld címmel idén jelent meg a zenekar negyedik nagylemeze. A közel egy órás lemezt már el is juttatta hozzánk a zenekar, hallgatása közben pedig fény derül rá, hogy mind a zene, mind a produkció terén az eddigi legjobb kiadványukat készítették el. A stúdió munkálatairól, a dalok írásáról és persze a mögöttük hagyott 18 évről is beszélgetünk majd a műsorunkban.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!