Műsorunk koncepciójába tartozik, hogy a már befutott zenekarok mellett a feltörekvő bandáknak is teret biztosítsunk. Nekik talán még égetőbb szükségük van a nagyközönség előtti bemutatkozásra. Ebből adódóan a mostani műsorunkban két ifjonc csapatot is bemutatunk Nektek. Első óránkban egy trióként funkcionáló csapat, a Live Stoop lesz a vendégünk. A zenekar 2009 nyarán alakult és a kezdeti tagcserék után kialakult a legmasszívabb felállás. Ezt már több élő fellépésen is bizonyították a srácok. Most már csak valamelyik stúdió küszöbét kéne átlépniük és elkészíteni a debütáló nagylemezt.

Hasonló cipőben jár a Suicide Rockers alakulata is, bár az tény, hogy az ex-Bloody Roots dobos, Tarcsai Ádám által létrehozott banda valamivel előrébb tart már, mint a Live Stoop. Ádámék már javában stúdióznak. El is készítettek egy három dalt tartalmazó kislemezt. Külön érdekessége a Suicide Rockersnek, hogy minden egyes dalukhoz igyekeznek klipet is készíteni. Ilyen bandáról még életemben nem hallottam, akiknek minden dalukhoz készült volna klip. A terv óriási, még akkor is, ha valószínűleg anyagilag ezt nem lesz könnyű megvalósítani. Mindenesetre mindkét zenekarnak saját kezében a sorsa, az pedig, hogy a reménységekből sztárok lesznek-e majd, az idő zenéje lesz. Hétfőn, a 17 órakor kezdődő Rockpanorámában teret biztosítunk nekik a bemutatkozásra, Ti pedig hallgassátok meg őket!