Február 6-án indult a Pulzus tehetségkutató, ahol 50 hazai feltörekvő rock/metal csapat méri össze zenei tudását. Február 20-án már a harmadik fordulóhoz érkezik a tehetségkutató. Az eseményre, mint zsűritag a Rockpanoráma műsorvezetőjét is meghívták, így a rádiónk is aktívan részt vesz abban, hogy szakmailag döntést hozzon mely zenekarokra lesz érdemes figyelni a közeljövőben. Szempontunkból egyetlen szépséghibája van a rendezvénynek, nevezetesen mind az öt selejtezőnap hétfőre esik, amikor a Rockpanoráma műsora is élőben lenne hallható. Természetesen sikerült kompromisszumot kötni, így a tehetségkutató ideje alatt a Rockpanoráma élő műsora kéthetente fog jelentkezni. Persze egyik hétfőn sem hagyunk Titeket magatokra, így február 20-án, 19 órától meghallgathatjátok újra azt a műsorunkat, amelyben a Dressed In Black és a Flúg volt a vendégünk. Megértéseteket köszönjük. Élőben legközelebb február 27-én, a Robinzon Cirkusz és a Suicide Rockers zenekarok kíséretében várunk Benneteket. Tartsatok velünk!
Rockpanoráma – Szolgálati közlemény 02.20.
0

Friss hírek
Ilyen volt a Metallica első napja
Budapest pár napra metalba öltözött.Minden szezonban jut Budapestnek egy-egy olyan esemény, ami mörcsökbe öltözteti a lakosságot. Ellepik az utcákat a hosszú évek porát kitartóan álló...
Az Of Mice & Men lemondta turnéját, de a Vended így is fellép
Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban...
Magyar underground, hazai hip-hop és a legendás P. Mobil Ilyeneket hoz a június a...
STENK stábja. A szinte „kötelező” VB vetítések mellett a jól bevált Tribute Thursday most a Led Zeppelin és a Mötley Crüe magyarhangjait hozza el,...
10 nap múlva Budapesten a 60 éves Scorpions!
A legendás német rock banda, a Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját egy hatalmas koncerttel szülővárosukban, Hannoverben, jövőre pedig ismét turnéra indulnak, hogy megünnepeljék...
Alig két hét és előszőr játszik Budapesten az A Perfect Circle!
Az A Perfect Circle zenéje egyszerre drámai és felemelő. A Billy Howerdel és Maynard James Keenan által alapított zenekar 25 éves fennállása alatt négy...




