Megújította szerződését az InsideOut kiadóval a lengyel Riverside, és szeptember végén meg is jelenik a csapat új, sorrendben hetedik albuma. A Waste7and a lengyel progrockerek első lemeze lesz, amelyet már a 2016 elején szívrohamban elhunyt gitáros, Piotr Grudziński nélkül raktak össze.
A Mariusz Duda (ének, gitár, basszusgitár), Piotr “Mittloff” Kozieradzki (dobok) és Michał Łapaj (billentyűs) alkotta zenekar ősszel európai turnéra indul, ahol Maciej Meller gitáros játszik majd velük, ő azonban – mint a fentiekből is látható – a lemezkészítési munkálatokban nem vett részt. Magyar koncert ebben a körben most nem lesz.
A lengyel prog-metalos Riverside honlapján és közösségi oldalain 2016. február 21-én jelent meg az a szomorú hír, mely szerint 40 éves korában elhunyt a banda gitárosa, Piotr Grudziński. A kiváló zenész halálát hirtelen szívmegállás okozta. Ez a fajta halálok sajnos világszerte elég gyakori. Legtöbbször öröklődő szívbetegségek, illetve szívritmuszavar okozza, de több esetben teljesen váratlanul, minden előzetes jel nélkül is bekövetkezhet akár stressz, fizikai megerőltetés vagy egyéb körülmények miatt. Grudziński a Riverside 2001-es alapítása óta a banda gitárosa volt. A Riverside eddigi összes lemezén – beleértve a banda 2015 szeptemberében megjelent Love, Fear And The Time Machine című anyagát is – ő zenélt. A gitáros emellett korábban tagja volt a varsói doom metalista Unnamed együttesnek, és a Groan-nak is.
Piotr 2016. március 15-én ünnepelte volna 41. születésnapját. Halála előtt a Riverside soron következő turnéjára készült.
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
A legjobb indulattal sem mondhatnám, hogy a kamaszkorom volt életem legszebb időszaka. Rohadtul értelmetlennek láttam azért küzdeni, hogy a szép jövő reményében beintegrálódjak egy...
Július végén egy igazi kult-zenekar érkezik a Barba Negrába: a nemrég bejelentett új felállással, technikás és súlyos riffekkel megpakolva robban be a színpadra a...
Telt házas, 2025-ös koncertje után idén ismét a budapesti MOM Kult színpadán lép fel a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen. A 40 éves turnéjáról nemrég...