Az egyik legnagyobb szimfonikus power metal banda, az olasz Rhapsody Of Fire 2011 nyarán baráti körülmények között történt kettészakadása óta az Alex Staropoli és Fabio Lione vezette RoF 2013-ban kiadta a Dark Wings of Steel című lemezt, amit tavaly januárban az Into The Legend névre keresztelt album követett. Talán sokakat meg is lepett Fabio Lione énekes szeptemberi bejelentése, mely szerint 21 év után távozik a csapat éléről. Idén azonban egy búcsúturné erejéig újra összeáll a klasszikus Rhapsody, azaz csak majdnem klasszikus. A zenekar így lép majd színpadra: Fabio Lione énekes, Luca Turilli gitáros, Dominique Leurquin gitáros, Patrice Guers basszer és Alex Holzwarth dobos. Tehát jól látható, hogy Alex Staropoli billentyűs nem vesz részt a bulikon, pedig 1995-ben ő is alapító tag volt. Persze Staropoli sem tétlenkedik, az 1997 és 2002 közötti Rhapsody időszakából szemezget, azonban a dalokat már az új felállással, vagyis a nemrég érkezett Manu Lotter dobossal és Giacomo Voli énekessel rögzítette újra a billentyűs. Voli Olaszországban elsősorban a The Voice tévés tehetségkutató második, 2014-es szériájából ismert, ahol második helyet szerzett. Az albumra 14 dal kerül és az összes hangszert és éneket, sőt még a kórusokat és a kiegészítő hangszereket is újravették a zenészek, a keverést Seeb Levermann végezte az Orden Oganból. A 75 perc hosszúságú anyag május 26-án jelenik meg. A Legendary Years című lemezt a német AFM Records dobja piacra, mégpedig digitálisan, digipak CD-n és limitált dupla LP-n.
Rhapsody Of Fire – Legendary Years (Május 26 – AFM Records)
01. Dawn Of Victory 02. Knightrider Of Doom 03. Flames Of Revenge 04. Beyond The Gates Of Infinity 05. Land Of Immortals 06. Emerald Sword 07. Legendary Tales 08. Dargor, Shadowlord Of The Black Mountain 09. When Demons Awake 10. Wings Of Destiny 11. Riding The Winds Of Eternity 12. The Dark Tower Of Abyss 13. Holy Thunderforce 14. Rain Of A Thousand Flames
Ami pedig Luca Turilli és a tavaly kilépett Fabio Lione közös megmozdulását illeti, a turnéval meg akarják ünnepelni az első Rhasody album (Legendary Tales, 1997) 20 éves jubileumát. A zenekar egy az egyben eljátssza majd az 1998-as Symphony Of Enchanted Lands nagylemezt, ami mellett további klasszikusokat is műsorra tűznek – és mivel búcsúturnéról van szó, többet ebben a speciális leosztásban biztosan nem lehet majd látni őket együtt a színpadon.
Fabio Lione 1995-ben lett az akkor még Rhapsody néven ismert csapat frontembere, nem sokkal az Eternal Glory demó elkészítése után. A zenekar klasszikus debütáló albuma, a Legendary Tales már vele készült el 1997-ben. Öröksége 11 stúdióalbumot és megszámlálhatatlan mennyiségű koncertet számlál az olasz szimfó-metal banda színeiben. Luca Turilli gitáros és Fabio Lione útjai a Rhapsody baráti körülmények között lezajlott 2011-es kettéoszlásakor váltak el egymástól, Turilli azóta Patrice-szal és Dominique-kal zenélt a Luca Turilli’s Rhapsodyban.
A Pennhurst új hangját keresi!Mi, a Pennhurst, új fejezetet nyitunk, és ehhez egy karizmatikus, elkötelezett énekest keresünk, aki nemcsak megszólal, hanem jelen van, karaktert...
Elég nehéz elhinni, hogy a felvidéki rock ’n roll brigád, vagyis Rómeó Vérzik kereken három évtizedet ünnepelt novemberben, hiszen ahogy a muzsikájuk, úgy ők...
Az amerikai Of Mice & Men tavaly adta ki kilencedik nagylemezét, amely egyszerre lett monumentális és intim. Az új lemezt természetesen turné is követi,...
A Slipknot arénakoncertjén olyan nyomot hagytak a magyar közönségben, amit az ember nem felejt el egykönnyen. Július 5-én a King 810 első önálló bulijával...