A kaliforniai Papa Roach a nu metal aranykorában, 1993-ban alakult és a stílus egyik legmeghatározóbb bandája lett. Mára – némi stílusváltást követően – igazi aréna rock csapattá váltak, azonban népszerűségük töretlen. Kilencedik stúdiólemezük F.E.A.R. (Face Everything and Rise) címmel 2015 januárjában jelent meg, ezt az albumot be is mutatták 2015. június 14-én Budapesten, a Barba Negra Track színpadán (a buliról ITT olvashatod el az élménybeszámolónkat). A banda tavaly novemberben új nótával jelentkezett, a Crooked Teeth című dal pedig előfutára volt az azonos címmel május 19-én megjelenő új Papa Roach nagylemeznek. A lemez producerei Nicholas „RAS” Furlong és Colin Brittain voltak, de a Born For Greatness című dal erejéig a banda összeállt a többek között Jason Derulo, Demi Lovato vagy a Maroon 5 mellől is ismerős Jason Evigannel is. Kétféle verzióban is kijön majd a Crooked Teeth: a szimpla kiadás mellett lesz egy dupla, deluxe változata is, amelyre három plusz stúdiódal mellett egy 16 dalos, teljes koncertet is pakolnak Jacoby Shaddixék a detroiti Fillmore-ból. Az említett deluxe verzió stúdióbónuszai a Richochet, a Nothing és a Bleeding Through címet viselik. A korábban már bemutatott öt előzetes dal után most itt a hatodik is, a None Of The Above.

Papa Roach – Crooked Teeth
(Május 19 – Eleven Seven Music)

01. Break The Fall
02. Crooked Teeth
03. My Medication
04. Born For Greatness
05. American Dreams
06. Periscope (feat. Skylar Grey)
07. Help
08. Sunrise Trailer Park (feat. Machine Gun Kelly)
09. Traumatic
10. None Of The Above

Deluxe verzió:

CD 1
01. Break The Fall
02. Crooked Teeth
03. My Medication
04. Born For Greatness
05. American Dreams
06. Periscope (feat. Skylar Grey)
07. Help
08. Sunrise Trailer Park (feat. Machine Gun Kelly)
09. Traumatic
10. None Of The Above
11. Richochet (bónusz)
12. Nothing (bónusz)
13. Bleeding Through (bónusz)

CD2 (Live at Fillmore Detriot)
01. Intro
02. Face Everything And Rise
03. Getting Away With Murder
04. Between Angels And Insects
05. Where Did The Angels Go?
06. Broken Home
07. Burn
08. Forever
09. Scars
10. Lifeline
11. Infest
12. Kick In The Teeth
13. Broken As Me
14. Still Swingin’
15. To Be Loved
16. Last Resort