Idén egy új felállásban alakult újjá a győri Orfeus, most pénteken pedig újra Budapesten játszik a banda. Győr környékén sokan ismerik az együttest, de országos szinten sokan csak úgy hallottak a csapatról, hogy tagjaikból alakult meg a Vida Rock Band 2007-ben. A VRB 2016-os feloszlása után Vida Ferenc új zenészekkel, új néven folytatta, míg a többiek úgy döntöttek, felélesztik Csipkerózsika-álmából a 28. évében járó Orfeus zenekart. A visszatérő koncertjük Kalapács József vendégszereplésével szeptember 9-én volt Győrben. Azóta is folyamatosan dolgoznak, összeraktak négy újabb dalt (az egyik vadonatúj szerzemény), amelyeket már holnap a Crazy Mamában a Gubacsi úton is játszani fognak.

Az Orfeust Kovács Fery gitáros alapította 1988-ban, akire nagy hatással volt Yngwie Malmsteen neoklasszikus gitárjátéka. Az együttes igazából a ’90-es évek elejétől indult be. Több tagcsere után az akkori felállás két demót is készített (‘Boszorkányéj’ – 1991 és ‘Boldog jövő’ – 1992), majd ezt követte az első nagylemez 1994-ben ’Rögös úton’ címmel. Az 1994 és 2002 közötti időszakban sok mindent átélt a zenekar, a turnéktól kezdve a rockkocsmás zenéléseken át egy négyéves pihenőig. 2002-ben régi és új tagokkal ismét elkezdődött a munka, melynek eredményeként 2003 októberében rögzítették a ‘Végtelen utazás’ című demót. A következő két év megint tagcseréket hozott, végül 2006-ban Fery ideiglenesen befejezte az Orfeus működtetését és csatlakoztak Vida Ferenchez, aki a Lordból való távozása után keresett új zenésztársakat.

2008-ban ezzel a csapattal jelent meg az ‘Ellopott remények’ című album. A VRB-ben sem volt azonban fenékig tejfel minden, kevesebb volt a felkérés, mint remélték, így 2009 májusában Fery újra összeállította az Orfeust és 2010-ben megjelent a ‘Kincs’ című albumuk. Majd a Vida Rock Band újabb lemezszerződést kapott, és elkészült 2013-ban a ‘Gyáva angyal’, melyet 2015-ben a ‘Rockerszív’ követett. 2016-ban azonban végleg véget ért ez a történet, s Kovács Feryék visszatértek az Orfeushoz.