Akróasis címmel, február 5-én a Relapse Records gondozásában öt hosszú év után jelent meg a progresszív death metalos német Obscura negyedik nagylemeze. Az új albumon Steffen Kummerer alapító énekes/gitárost a legutóbbi nagylemezhez, a 2011-es Omniviumhoz képest teljesen új csapat kíséri – bár közülük Linus Klausenitzer fretless bőgőjátékát már a 2012-es Illegimitation című ritkaságválogatás újonnan rögzített feldolgozástételeiben is hallhattuk, Tom “Fountainhead” Geldschläger gitárosnak (helyette azóta a müncheni Guitar Institute-ban tanult, és a metal mellett jazz-mániákus Rafael Trujillo játszik a bandában) és Sebastian Lanser dobosnak viszont egyaránt ez az első bemutatkozása az Obscura kötelékében. Az albumon nyolc dal kapott helyet, a produceri munkálatokat pedig a zenekar és V. Santura (Triptykon, Pestilence) végezte. A kiadvány CD-n, dupla bakeliten és digitális formában egyaránt elérhető. Az új Obscura album Ten Sepiroth dalához most egy klip is elkészült, egyúttal a csapat meghirdette az őszi Európa-turnéját is. Magyar állomás sajnos nem lesz.

A Revocation, Beyond Creation és Rivers Of Nihil zenekarokkal közös Obscura turné október 20-án startol, de Magyarországra sajnos nem ér el, viszont Ljubljanában (10/31), Bécsben (11/01) és Kassán (11/02) elcsíphető a négy banda.