Szemben az óriás címmel a 2015. júniusában kiadott HammerWorld magazin egyik CD-mellékleteként jelent meg a kecskeméti Nova Prospect második albuma. Ezzel a lemezzel annak idején voltak is nálunk interjún a Rockpanoráma műsorunkban. A banda elődje a Booboo’s Punch nevű zenekar volt, amelyben a jelenlegi felállásból Kiss József (gitár), Kiss Dániel (dob) és Schautek Bálint (sampler) szerepelt. A “Booboo” feloszlása után Nagy Zsolt (basszusgitár) és Besnyő Gabriella (ének) csatlakozásával lett teljes a Nova Prospect csapata. Ennek idestova idén már 10 éve, a kerek évfordulót pedig egy friss EP-vel ünnepli majd a csapat. A Fényhozó EP majd a tavasz második felében jelenik meg, a felvételek ezúttal is a zenekar Area51 nevű házistúdiójában készültek, Kiss József gitáros/zeneszerző és Schautek Bálint billentyűs/szövegíró felügyelete mellett. Az EP címadó dala, a Fényhozó már meg is érkezett, ehhez Rivasz Gergő készített egy szöveges videót.










