A Nomad elődje a kilencvenes évek kultikus thrash metal zenekara a The Bedlam volt. A Nomad már évek óta zenélget ilyen-olyan felállással, de mivel énekesük, Fodi egy ideje Japánban él, most egy új énekessel, neveztetesen a Csillag Születikből ismert Juhász Marcival, illetve a Neck Sprain basszusgitárosával, Nagy Leventével indultak újra. Visszatérésként Ajtó a mennybe címmel elkészült egy 4 dalt tartalmazó EP, valamint egy-egy klip az Engedd, hogy még egyszer, illetve a Ne félj! című dalokhoz. Október végén Hotel Polimer címmel pedig megjelent a Juhász Marci – Jánosi „Cicó” Szabolcs – Nagy Levente – Újvári Péter felállású Nomad zenekar első nagylemeze (amely ugyanakkor már a második ezen a néven, hiszen 2007-ben Végállomás címmel jelent meg egy album).
Az albumot Horváth Attila vezetésével rögzítették a SuperSize Recording stúdióban Törökbálinton, a lemezborítót Bödecs András készítette, az albumot pedig az Edge Records dobta piacra. A lemezen található Igazak Álma című dalhoz koncertklipet is készítettek. A zenekar a jövő héten nagyszabású karácsonyi koncerttel búcsúztatja az idei évet Kazincbarcikán. A bulira kétféle jegyár lesz: csak a koncertjegy 800 forint, de ha koncertjegy és CD csomagot vásárol valaki, azt 1600 forintért megteheti. Ez lesz a Nomad karácsonyi ajándéka.





