A szeghalmi Mudfield zenekar körül alaposan felpörögtek az események az elmúlt években: 2012-ben alakultak még Nightrain néven és 2014-ben egy The Other Side című hat dalos EP-vel tették le a névjegyüket. 2016-ban nevet váltottak és már Mudfield-ként hozták ki az I Will Be EP-t, ami már tisztán és jól mutatta a csapatban rejlő potenciált. Nem véletlen, hogy már nem csak a szűkebb hazájukban tudtak koncertezni, hanem a Nomad és a Leander Kills vendégeként felbukkantak több helyen is és a 2019. február 15-én megjelent Sárrét albumukat már a Hear Hungary gondozásában hozhatták ki.

Kelet népe címmel azonban 2020. február 21-én megérkezett a szeghalmi Mudfield második albuma, amely az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele kategóriában a Leander Kills – Luxusnyomor albumával megosztva idén Fonogram-díjat kapott.

A banda már javában készül A Dal 2021 dalválasztójára, ezért Nincsen szerencsém címmel egy klippel kísért új számmal jelentkeztek:




Mudfield:
Kovácsovics Máté – ének
Szabó Dezső – basszusgitár
Feke István – gitár
Szegedi Marci – gitár
Balázs Loránd – dobok

A Dal 2021 dalválasztója január 30-án indul, amelyben a korábbiaknál is többen, összesen negyvenen mutathatják be a produkciójukat. A pályázatra több mint 400 produkció érkezett. Lesznek ezúttal is rockbandák; a Down For Whatever, a Mudfield, a Phoenix RT, a Beneath My Skin, a Heavy Brains, a LongStoryShort! és a Tortuga. Szorítsunk nekik!