Lassabb, lírai szerzeménnyel folytatja bemutatkozó dalainak sorát a MoneyRoll, ezúttal a “Mitől jó?” című dalhoz készített szöveges videót a P.Boxból ismert Sándor József „Günter” gitáros, Ferenczi Tibor „Cézi” basszusgitáros, Szabó Krisztián billentyűs, Kovács Tamás dobos, illetve a korábban Project, Benzin és Trident zenekarokban megfordult Asztalos Attila „Paszti” énekes alapította zenekar.  

MoneyRoll – Mitől jó? (Hivatalos szöveges videó)

Günter: Eredetileg egy rövidebb szólóbetétet gondoltam a dalba, de a többiek elkezdtek győzködni, hogy egyszer végre ne az órát nézzük, hanem legyen egy valódi, ízig-vérig gitárszóló, akármilyen hosszú is. Manapság ugyanis ez már nem divat, mindenki arra figyel, hogy a rádiók nem adnak le dalokat, ha hosszú szólók vannak benne. Krisz viszont azt mondta, hogy ilyen szempontok alapján sose készült volna el egy “Child in Time”, vagy “Stairway to Heaven”, úgyhogy most csak játsszak annyit amennyi jól esik. A többiek is így gondolták, úgyhogy ez lett a leghosszabb szólóm, remélem tetszik majd a közönségnek! 

Krisz: Ez így volt, ahogy Günter mondja. Úgy érzem, hogy ez a dal két részre bontható, és a szóló egy sokkal komorabb hangulatú, szinte önálló rész lett benne, de szerintem nagyon nagyot gitározik Günter. 

Paszti: Vannak olyan típusú emberek akik elmenekülnek, de akiről ez a dal szól, azt van aki várja… 

Tomi: Mindenképp szerettük volna megmutatni a líraibb oldalunkat is a nagyérdeműnek, így nem kellett sokat hezitálnunk, hogy ez legyen a következő dal, amelyet kiadunk. Paszti hangja igazán jól passzol ehhez a számhoz, remélem, a közönségünk is olyan nagy örömmel fogadja majd ezt a szerzeményt, mint ahogy mi készítettük. 

Cézi: Az alapötlet régebb óta megvolt, de nem volt biztos, hogy milyen irányba visszük a dalt, nem úgynevezett “lassú számnak” készült eredetileg. De végül ebbe az irányba fejlődött, és szerintem egy izgalmas dal lett belőle. 

MoneyRoll a “Találd meg az utad” című dallal mutatkozott be egy hónapja. A zenekart a debreceni P. Box zenészei alapítottak, a formáció 2020 márciusában bontott zászlót Hajdú-Bihar megyében, és a klasszikus rockzenei örökség legnemesebb hagyományait követve, újszerű megszólalással – elsősorban a hazai közönséggel – szeretnék megismertetni saját dalaikat, angolszász, ha úgy tetszik, amerikai hangzású nevüket meghazudtolva magyar nyelvű, igényes dalszövegekkel.

Tagok:
Asztalos Attila “Paszti” – ének
Sándor József “Günter” – gitár
Ferenczi Tibor “Cézi” – basszusgitár
Szabó Krisztián “Krisz” – billentyű
Kovács Tamás “Tomi” – dob, vokál 

MoneyRoll – Találd meg az utad (Hivatalos szöveges videó)