2020 ismét nagy jubileumi év a zenekar háza táján, és készülnek a Mobilmánia szimfonikus rock koncertre is

A bezártság ellenére folyamatos kemény munka zajlik a Mobilmánia háza táján, legutóbb a billentyűs-énekes Zeffer András jelentkezett otthoni videókkal, melyeken az elmúlt évtizedek legnépszerűbb dalait adja elő otthon zongorán, kevéssel előtte pedig egy friss dal is napvilágot látott, Cserfalvi „Töfi” Zoltán “Templomban, kocsmákban” című dalában a Mobilmánia teljes tagsága szerepel. 

A zenekar vezetője most leleplezte a következő nagy projektet, mellyel a négy évtizedes Kékesi „Bajnok” Lászlóval közös zenélést ünneplik meg. A készülő Zeffer-Bajnok 40 jubileumi lemezen 20 Bajnok és 20 Zefi dal hallható majd az elmúlt 40 év repertoárjából friss felvételen, melyen a Mobilmánia zenészei mellett rengeteg neves név előadását hallhatjuk majd. 

A résztvevőkről, részletekről és egyéb tervekről Zeffer András számolt be részletesen:

1980-óta vagyunk együtt Kékesi „Bajnok” Lászlóval, aki jelenleg is a MOBILMÁNIA basszusgitáros énekese. Hihetetlenül nagy dolog egy hosszú, boldog házasság, válás nélkül. Ehhez tudom hasonlítani a mi baráti és munkakapcsolatunkat. Ezen jubileum kapcsán a Hammer Records lemezkiadónk felajánlotta, hogy készít nekünk egy lemezt, 20 Bajnok és 20 Zefi szerzeménnyel. Nagyon megörültünk ennek, aztán tovább gondoltuk, és megkérdeztük pályatársainkat, kollégáinkat, kik azok, akik szívesen mellénk állnak és nevüket, művészetüket, szeretetüket adják a mi 40 éves együttműködésünkhöz, ezzel megtisztelve minket. Örömmel tapasztaltuk az ilyenkor megszokott összetartást és most már boldogan mondhatom, hogy általunk igen tisztelt kollégáink azonnal igent mondtak a felkérésre, sőt voltak, akik az első telefonhívásnál ki is választották az általuk énekelni kívánt dalunkat. Volt miből választaniuk, hiszen a 40 közös év alatt olyan együttesekben játszottunk és szereztünk sok-sok dalt, mint a P.Mobil, a TRB, vagy a ma is működő két zenekarunk, a RockBand és a Mobilmánia.

Kollégáink hozzáállása kellemes meglepetés volt, hiszen nagyon egyedi a mi szakmánk, mert hiába is tagadnánk, mi mindannyian egymás versenytársai is vagyunk, de közben szorítunk is egymásnak, mert a rockzenét, a rock koncertekre járó közönség érdeklődését csak közösen tudjuk fenntartani és ez mindannyiunk célja. Több évtizede figyeljük egymást, figyelünk egymásra, eljárunk egymás koncertjeire, beszélünk telefonon, ha nap, mint nap nem is találkozgatunk, amikor mégis összejövünk, nagy szeretettel vagyunk egymás felé. Most is így volt ez, amikor a dalokat kiválasztottuk. 

A kiadó jóvoltából minden dalunkat, így a régieket is újra feljátszhatjuk, így ezek a dalok végre nagyon jól fognak szólni, ami már a Bajnoknak és nekem is régi vágyunk. Ez ugyan a nehezebb, munkásabb út, de képzeljétek csak el, hogy a Mobilizmo, a Heavy Medal, vagy az Asszonyt akarok, stb. dalokat így, 2020-as minőségben lehet majd hallani és olyan énekhangokkal, olyan torkoktól, melyeket évtizedek óta ismertek, szerettek. Csak, hogy néhányat említsek: CharlieBalázs FecóKeresztes IldikóPaksi EndrePataky AttilaNagy FeróTakáts TomiSzolnoki PetiKalapács JózsiNyerges AttilaRoySipos PetiKálmán GyuriRudán JoeKiss Zoli, illetve gitárosok közül pl. Závodi JanóLukács PetaCsillag EndreKozma TomiSzijártó ZsoltiCserfalvi „Töfi” Zoltán.

A stúdióban természetesen most is a MOBILMÁNIA tagjai, barátaink lesznek velünk, Donászy Tibi dobol, Nusser Ernő és Gamsz Árpi gitározik, Bajnok és én pedig tesszük a dolgunkat, mint eddig is 40 év alatt. 🙂 Annyit még elárulok, hogy Vikidál Gyuszi barátunk és zenekari társunk is vállalt egy olyan dalt a lemezre ajándékba, amit még soha nem énekelt. Nagy meglepetés lesz ez is. Bajnokkal mi is fogunk több dalunkat is énekelni, valamint Gamsz Árpi is olyan dalokat, amit még tőle nem hallottatok. Szóval a lemez tele lesz érdekességekkel, régi és új slágereinkkel, különleges előadókkal. 

Nem kis alkotófolyamatba vágtunk bele újból, közösen. Már az előkészületek is komoly koordinációt, szervezést igényelnek, de legalább lefoglalom fölös energiáimat, amik a járvány miatt elmaradt koncertekből is maradtak. Nagy a készülődés. A dalok kiválogatása már befejeződött, de a stúdiófelvételeket csak a vírusveszély után tudjuk elkezdeni, amit már nagyon várunk. A lemez – terveink szerint – valamikor ez év végén fog megjelenni. A 40 év alatt több millió kilométert utaztunk, több ezer koncerten játszottunk, több tízezer rajongóval találkoztunk, részesei voltunk közösen alkotásoknak, kiadványoknak és ezekkel együtt rengeteg közös élményt éltünk meg, többek között tavaly egy észak-amerikai koncert turnén vettünk részt a MOBILMÁNIÁVAL, ezért egy újságíró barátunk felvetette, hogy szívesen megírná könyv formájában ezeket a nem mindennapi emlékeket. Reméljük erre is sort kerítünk, már csak azért is, mert abban a közönségünk is benne lenne, akik nélkül ez a 40 év sem lett volna olyan tartalmas, amilyen végül is lett. Persze nem állunk meg, megyünk tovább, rövid és hosszú távú terveink is bőven vannak, mint mindig, most is ezerrel pörgök, alig várom, hogy az élet újra induljon! 

A vírusveszély feloldása és elmúlása utáni első nagy MOBILMÁNIA koncertünk is Budapesten, a Bajnok & Zefi 40 jubileumra lesz kihegyezve, remélem ennek is hamarosan meglesz a fix dátuma, és akkora bulit csapunk, hogy beleremeg a föld! Majd készülünk a januári Kongresszusi Központban tartandó Mobilmánia – Szimfonikus rock koncertre, amivel szintén lesz dolgunk bőven. 

Addig is, amíg tart a járvány, a saját közösségi oldalamon az otthonomból minden nap eljátszom egy dalt az elmúlt 40 évből, a Mobilmánia Facebook oldalán pedig megjelentetünk egy-egy számot a “Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10” című Arénás koncertünkből, ami Bajnokkal közös múltunk eddigi legjelentősebb mérföldköve.

Zeffer András Facebook oldalát, ahol zongorán, énekkel kísérve adja elő a P. Mobil, a TRB, a RockBand és a Mobilmánia legismertebb dalait, itt lehet követni:
www.facebook.com/zeffer.andras

A közelmúltban a MOBILMÁNIA teljes tagsága részt vett a Denevér Hangstúdió legendás vezetője, Cserfalvi „Töfi” Zoltán 50 éves születésnapja alkalmából készülő “The Number Of The Years: 50” című lemeze legfrissebb dalának felvételében. A “Templomban, kocsmákban” című nóta pár nappal ezelőtt debütált, benne Vikidál Gyula mellett Zeffer András billentyűs és Gamsz Árpád is énekel, és Nusser Ernő gitáros, Kékesi „Bajnok” László basszusgitáros, és Donászy Tibor dobos játékát is hallhatjuk benne. 

Cserfalvi „Töfi” Zoltán – Mobilmánia: Templomban, kocsmákban 
(Hivatalos szöveges videó)