Márciustól még tartalmasabbá tesszük a hétvégéiteket.
A Tébolyult Szombat adása kissé átalakul; új kolleganő érkezik a műsorbaRionaszemélyében,Szabeszpartnereként, így a hölgyek fogják uralni a stúdiót 16:00-tól 20:00-ig.
Miután pedig mindenki beindult és új erőre kapott a szombat esti bulik után, aHigh Voltageráz majd fel Titeket, hogy könnyebben ráhangolódjatok a hétfőre.
Vasárnaponként 17:00-tól 19:00-ig PerezRoseaz ütemdiktátor a leggatyaszaggatóbb Rock and Roll nótákkal, amelyeket olyan előadók tolmácsolásában hallhatunk majd a teljesség igénye nélkül, mint:The Who, Billy Idol, Junkies, Alice In Chains, Pearl Jam, és még sokan mások. Az adás első sorban a klasszikusabb hard rock körül fog forogni, hetente egy-egy új téma kivesézése mellett. Ezen felül összefoglaló jelleggel csemegézünk Nektek a hét zenei aktualitásaiból is. Természetesen Perezt sem hagyjuk egyedül, nálaaz anyósülésen Szabeszfoglal majd helyet, illetve mikrofont és fejhallgatót, aki a maga tébolyult és szókimondó valójában igyekszik majd oldani, vagy éppen gerjeszteni aMagas Feszültséget.
Ha ez még mindig nem lenne elég, akkor kapaszkodjatok meg, mert rövid (hétvégi) szünet utánBukott Angyalis visszatér a mikrofon mögé, mint hétvégi apuka. A High Voltage különlegessége, hogy hetente éles váltás következik be a műsorrendben. A klasszikus hard rock mellet terítékre kerül a metálosabb vonulat, szintén tematikus adásmenettel és fémesebb aktualitásokkal. Szabesz helyettPerezRose mellettugyanebben az időben és helyen Bukott Angyal bontja majd a rendet:goth, dark, J-rock, és black metal stílusokfelvonultatásával, hogy kedvezzünk a keményebb hangot megütő és meghalló hallgatóinknak is.
Természetesen az új hétvégi adás alatt is élnek elérhetőségeink,
valamint, a mindenkori napi adáshozzászólások topic.
Ilyen módon igyekszünk teljesen megtölteni a hétvégiteket,március 7. napjától kezdve minden vasárnapa Heti Top adása utánHigh Voltage 17:00-tól 19:00-ig.
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
A legjobb indulattal sem mondhatnám, hogy a kamaszkorom volt életem legszebb időszaka. Rohadtul értelmetlennek láttam azért küzdeni, hogy a szép jövő reményében beintegrálódjak egy...
Július végén egy igazi kult-zenekar érkezik a Barba Negrába: a nemrég bejelentett új felállással, technikás és súlyos riffekkel megpakolva robban be a színpadra a...
Telt házas, 2025-ös koncertje után idén ismét a budapesti MOM Kult színpadán lép fel a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen. A 40 éves turnéjáról nemrég...