A várva-várt jubileumi koncerthez közeledve a zenekar különleges videó-sorozattal is kedveskedik a közönségének: a legszebb 20 év címmel az első epizódban például Lepe és Yorgosz visszaemlékezéseit hallgathatjuk meg, a későbbiekben pedig a Balkan Fanatik project egykori tagjai, többek között Pásztor Anna és Geszti Péter is sztoriznak majd – ezzel is hangolódva a szeptember végi ünneplésre.
A NOSZTALGIAVIDEÓK ITT ÉRHETŐEK EL
Folk, világzene, szupergroup.. szeptember 29-én az A38 Hajón egy legendás zenekar két évtizede elevenedik meg, egyetlen este alatt. A Balkanban a dekádok alatt megfordult zenészeket reggelig sorolhatnánk, így most csak azokat emeljük ki, akik színpadra lépésükkel ezt a szülinapi banzájt is megdobják: a jelenlegi együttessel az állóhajó deszkáin többek között Pásztor Anna, Ferenczi György, Fibula, Geszti Péter, valamint a Kuna Testvérek segítik ezt a cseppet sem egyhangú időutazást..
Hihetetlen, de kereken két évtized telt el a kezdetek, vagyis azóta, hogy 2001-ben Yorgos – civil nevén Georgios Tzortzoglou festőművész, a Gépfolklór és a Barbaro zenekarok egykori énekese szülőföldjén, a Görög szigeteken tanulmányozta az ősi hellén galambdúc kultúrát az Onassis alapítvány jóvoltából. Eközben, ugyanezen a kora tavaszon, a farsangi felvonulások idején a görög tévében felfedezett egy a meghökkentő és különleges tirnavosi ünnepet és telefonon hazaszólt kedves barátjának, Lepének (Lepés Gábor, zenész, producer, hangmérnök, többek között Ákos, Pierrot, és Ganxsta Zolee munkatársa), hogy egy 1 millió dolláros projekt ötlete pattant ki a fejéből, van-e kedve beszállni? Ő pedig azt mondta, természetesen, hiszen semmi jónak nem elrontója, azonnal igent mondott, amúgy hobbiból és miért ne alapon, így nem sokkal később, electro-népzenei kísérletezéseik folyományaként 2002-ben hivatalosan is megalapították a Balkan Fanatik együttest..
És a többi innentől már történelem, ahogy szokták mondani, húsz eszméletlen évvel, ami alatt rengeteg stílus és forma között, megszámlálhatatlan taggal bővülve és búcsút is intve néhányuknak, történt az ország egyik legkülönlegesebb, legsokoldalúbb zenekarának utánozhatatlan metamorfózisa. A Balkan Fanatik egyfolytában kereste önmagát, miközben pont ez lett a lényege: egyedülálló túra a világzene és társműfajok ihletésének örök forgatagában. A jubileumi koncerten éppen emiatt minden korszak – így a jelen – slágerei is elhangzanak, és minden korszakból a színpadra lép majd múltat eleveníteni egy pár fontos név, úgy, mint Pásztor Anna, Ferenczi György, Fibula, vagy éppen Geszti Péter, és a Kuna Testvérek..
Időpont: 2022. szeptember 29., 20:00
Helyszín: A38 Hajó
Jegyvásárlás:
https://www.a38.hu/hu/program/balkan-fanatik-22879
További infó: