Prometheus, Symphonia Ignis Divinus címmel hivatalosan tegnap jelent meg a Rhapsody Luca Turilli-féle változatának új nagylemeze, amely az olasz heavy metalosok 2011-es kettéosztódása óta immár a második korong Turilli mester alakulatától. Az albumot hét teljes hónapon át írta, három hónapig rögzítette és több mint ötven napon át keverte második lemezét a Luca Turilli’s Rhapsody. Az album producere és egyedüli szerzője természetesen ezúttal is a gitáros volt, míg a Kempten-beli (Németország) Backyard stúdióban Sebastian Roeder segítségével (Bonfire stb.) felvett lemezanyag maszterelését Christoph Stickel végezte (Michael Schenker’s Temple Of Rock stb.) az MSM stúdióban.
Az album digipack verziójának érdekessége a Riot 1988-as Thundersteel albumának címadója, amelyben Alessandro Conti énekes duettet énekel Ralf Scheepers-szel, a Primal Fear torkával. Ralf mellett egyébként felbukkan a lemezen David Readman (Pink Cream 69) és Dan Lucas (Karo) is. A már ismert Rosenkreuz (The Rose And The Cross) dal mellett most a Prometheus című friss szerzeményt is meg lehet hallgatni.
A Rhapsody Of Fire első négy lemezéből jó 1 millió példány kelt el, és ezzel a műfaj legnépszerűbb képviselői közé emelkedtek. Ennek ellenére 2011 augusztusában kettévált a zenekar: Luca Turilli gitáros és Alex Staropoli billentyűs külön utakon folytatták ténykedéseiket, azonban valamilyen formában mindketten továbbviszik a Rhapsody nevet. A Luca Turilli-féle banda tavaly adta ki első nagylemezét, Ascending To Infinity címmel. Az album a hivatalos német zenei toplista 32. helyén debütált.
Luca Turilli’s Rhapsody- Prometheus, Symphonia Ignis Divinus
(Június 19 – Nuclear Blast)
01. Nova Genesis (Ad Splendorem Angeli Triumphants)
02. Il Cigno Nero
03. Rosenkreuz (The Rose And The Cross)
04. Anahata
05. Il Tempo Degli Dei
06. One Ring To Rule Them All
07. Notturno
08. Prometheus
09. King Solomon And The 72 Names Of God
10. Yggdrasil
11. Of Michael The Archangel And Lucifer’s Fall Part II: Codex Nemesis
I. Codex Nemesis Alpha Omega
II. Symphonia Ignis Divinus (The Quantum Gate Revealed)
III. The Astral Convergence
IV. The Divine Fire Of The Archangel
V. Of Psyche And Archetypes (System Overloaded)
+ digipak bónuszdal
12. Thundersteel (Riot feldolgozás – cinematic version)





