Október 22-től öt héten át Észak-Amerikában turnézik a Slayer. A turné állomásai közül kiemelkedik két olyan helyszín, ahol huszonöt éve nem lépett fel a banda: október 28-án a Los Angeles-i Hollywood Palladiumban, november 27-én pedig a New York-i Madison Square Gardenben játszanak a Gojira és a 4Arm vendégeskedése mellett. A Hollywood Palladium még a ’80-as évek végén, a South Of Heaven turnéja után kitiltotta a Slayert, miután az akkori, teltházas koncert kapcsán a jegyhez nem jutott, csalódott rajongók randalírozást csaptak a környéken. A Slayer idén májusban tért vissza a helyszínre, itt rendezték ugyanis a május 2-án elhunyt Jeff Hanneman tiszteletére tartott nyilvános megemlékezést. Amúgy a bandában továbbra is a június óta ismét hivatalos Slayer tagnak nyilvánított Paul Bostaph ül a doboknál, és a májusban elhunyt Jeff Hanneman helyén ezúttal is Gary Holt a kisegítő gitáros. Emellett Kerry King és Tom Araya elkezdte az ötletek rendszerezését a zenekar következő nagylemezére, és ha minden a tervek szerint halad, még az őszi észak-amerikai fellépések előtt stúdióznak is egy kicsit. Az album megjelenése azonban természetesen nem várható idén, és még azt sem nem tudni, részt vesz-e majd az elkészítésében Gary Holt gitáros.
Slayer – Amerikai turné, mellette pedig készül az új lemez!
0

Friss hírek
Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...
Punkok, időutazók és megmondók
Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...
33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore
1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...




