Október 20-án mutatkozik be Budapesten a Braziliából érkező Semblant, melynek dallamos death metal zenéjét a női és férfi énekes párosa teszi különlegessé. A turné fellépői amúgy szó szerint a világ négy sarkából érkeznek, hiszen a brazilok mellett az indiai Systemhouse33, a Svájcból indult Beyond Frequencies és az új-zélandi Bulletbelt is szerepel majd az Analog Music Hallban.
A braziliai Semblant legutóbbi lemeze a 2022-es Vermillion Eclipse, mely a Frontiers Music gondozásában jelent meg. A Mizuho Lin énekesnő és Sergio Mazul énekes párosával fémjelzett Semblant dallamos death metal zenéjébe a gazdag hangszerelés, és persze a két énekes vokálja csempészi be az ezredfordulós gothic metal zenekarok sajátos hangulatát is. Ebből az is rögtön látható, hogy a koncertet semmiképp se hagyják ki a Lacuna Coil, a Sirenia, az Epica vagy a Xandria rajongói. A csapat legfrissebb videója a The Human Eclipse:
A Semblant 2006-ban alakult a braziliai Paraná állam fővárosában, Curitibában, Sergio és J. Augusto billentyűs összeállásával. A céljuk kezdettől az volt, hogy sötét és agresszív elemekkel felvértezett metal zenét játsszanak. A csapat felállása pár évvel később stabilizálódott az énekesnő, Mizuho Lin, továbbá Juliano Ribeiro gitáros, Welyntom „Thor” Sikora dobos és Johann Piper basszusgitáros csatlakozásával. A zenekar 2014-es első lemeze, a Lunar Manifesto nagy sikert aratott, a What Lies Ahead című nóta máig legnézettebb videójuk a youtube-on:
Az európai turnén rész vesz SystemHouse33 is, amely tavaly már járt Budapesten, a Nervosa vendégeként. A lendületes death / thrash metalt játszó banda Mumbaiból, Indiából indult, zenéjükben a társadalom legnagyobb problémáira keresik a választ. Negyedik, legutóbbi lemezük címadó dala a Salvation:
Ott lesz az Analog Music Hallban a Beyond Frequencies is: a svájci csapatot a német és norvég gyökerekkel rendelkező dalszerző és énekesnő, Blazy Flash (ex-Phonoflakes) alapította. Zenéjükben dögös rock and roll és színes pop elemeket ötvöznek feszes, groove-os heavy metal alapokra, ahogy ez a Swipe Right című, a Me, Megalomaniac nagylemezen lévő dalban is jól érezhető:
Nyitásként egy új-zélandi együttes, a Bulletbelt mutatkozik majd be: a négyes 2009-ben csapott le először Wellington békés városára, és dalaiban punkos szemtelenséggel ötvöz black és thrash metal elemeket. 2012-es debütalbumuk óta immár az ötödik nagylemezt adják ki: a Burn It Up albumról az Arminius klipjét itt nézhetjük meg:
A négy zenekar október 20-án játszik majd az Analog Music Hallban, jegyek még kaphatók!
a Livesounds bemutatja: Vermilion Eclipse’s Final Dusk 2023
2023. október 20., péntek 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Semblant, Systemhouse33, Beyond Frequencies, Bulletbelt koncertek
Belépő: 7900 Ft, a koncert napján 8500 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon és a Ticketportal hálózatában.
Kapcsolódó weboldalak:
https://livesound.hu/
https://semblant.com.br/
https://systemhouse33.com/
https://www.beyond-frequencies.com/
https://www.bulletbelt-official.com/
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/590382716373486