Még a tavasszal jelent meg a 2014-ben alakult dallamos hardcore punk muzsikát játszó esztergomi Lightchaser debütáló EP-je, a négy dalt tartalmazó Risen. A dalok rögzítéséhez a Wonder Stúdiót látogatta meg a banda, ahol Bencével és Dáviddal rögzítették az anyagot, a mix/maszter pedig Simi gondozásában nyerte el végső formáját a No Silence-ben. A srácok azóta sem tétlenkednek, Overwhelmed címmel, új dallal- és a hozzá társuló klippel jelentkeztek. Ez az új szerzemény, illetve a debüt EP dalai is felcsendülnek majd műsorunk első órájában.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!





