Igazi nyitáshoz méltó, kőkemény kezdést mutattak be a srácok. A jéghideg, borotvaéles szél és az eső ellenére közel 1500-2000 ember gyűlt össze a nagyszínpad előtt, és akármilyen zord is volt az időjárás, ez a szám folyamatosan nőtt, ahogy terjedt a hír. A koncert felénél már közel 4-5000 ember állt, és leesett állal hallgatták a zúzást. A szél sem volt rest, egyre erősebben fújt, így a füstgépek munkája szinte felesleges volt, a füst jóformán el sem jutott a színpadig, pillanatok alatt oszlott szét. A hangok viszont nem voltak ilyen gyengék, ők elárasztották a teret. Koppány még bulizásra is felszólította a nézőket: 
“Minden srácnak jusson legalább egy csaj, és csajok, Ti se legyetek restek, csapjatok egy jó kis Fesztiválos estet. És ha lesz ma egyáltalán hold, üvöltsetek neki: Rock & Roll!” Ekkor már körülbelül 6000 ember volt kíváncsi a bulira. A buli utolsó dalát, az “Az Ördög, Az Isten, Az Élet, A Halál”-t szinte egy emberként énekelte végig a közönség. A koncert után Koppány interjút is adott nekünk, de a technika ördöge volt olyan szíves, és megsemmisítette a felvételt…
20:40 perckor, a Nagyszínpadtól körülbelül egy kilométernyire lévő Metálsátorban állt színpadra az Akela. A sátor szinte dugig teli volt, a koncert előtt húsz perccel már ezer torokból zúgott a “Sok-sok-sok! Akelások!”, és az “A jó Isten tudta előre, hogy a többség a pokolra jut…”. A lábak dobogtak, ettől a padló úgy remegett, hogy alig bírtam gépelni a jegyzeteket. 
Ahogy arról Superman a Tébolyult Szombatban már mesélt, az Akela farkasbőrökbe öltözve lépett színpadra, a rajongók nagy örömére. Máris dübörög a nyitódal, a Fáklyával a Pokolban, és mintha valóban a pokol ezer ördöge szabadult volna el. Az együttes mögött egy körülbelül 5 négyzetméteres kivetítőn egy pszichedelikus színekben villódzó szem szuggerálja a közönséget, akik hatalmas bulit csapva pogóznak, táncolnak, éneklik a szövegeket. A hatalmas hangfalakból olyan hangerő zúdul ránk, hogy szinte a fotózást is lehetetlenné teszi: a sátor falai, a padló úgy remegnek, hogy a gép nem tud rendesen exponálni, minden kép el van csúszva, vagy be van mozdulva. A színpadon húsz év minden tapasztalata és lelkesedése üvölt, a nézők pedig teli torokból értékelik. A “Semmi sem tiszta” alatt nincs olyan rocker a sátorban, aki nem pogózna, régi és új farkasok nyújtják mancsaikat az ég felé. A koncert után megkérdeztük Főnököt, hogy hogy érezték magukat a Pannónia Fesztiválon?
Pihenésre egy másodperc idő nem volt, épphogy magunkhoz tudtunk venni némi frissítőt, mert máris a beállást végezte a Metálsátor színpadán a Pokolgép. A pici programcsúszás miatt 22:00 helyett 22:25-kor tudtak kezdeni, így szinte bevezető nélkül csendült fel a Pokoli Színjáték, az immár ismét tömött sátor számára. Az erő, a lendület, amivel megnyitották a koncertet, még sokáig szóbeszéd tárgya lesz. Attila hangja hihetetlenül pontosan, precízen, mégis lazán hozza a sok éve ismert slágerek hangzását, remekül egészíti ki a zenekar tökéletes játékát. A legnehezebb dalokat is hiba nélkül hozza, így az énekesváltás miatt kezdetben berzenkedő közönség hamar elfogadja. A számok közötti hangulatot – ahogy Rudán Joe esetében sem – nem Attila, hanem a nem véletlenül legendás Kukovecz Gábor adja, tüzeli a nézőket, méghozzá hatalmas sikerrel. Mellettem, a rács túloldalán két idősebb rajongó, fakult, százszor mosott, de láthatóan a széltől is óvott Pokolgép pólóban egy pillanatnyi csend során épp arról tárgyal, hogy “A srác nem Rudán Joe. Más, de k****jó! Megtartjuk!”
Búcsúzóul felüvölt a Mindhalálig rock and roll, a közönség immár teljes extázisban együtt énekel a csapattal. Mi mással is zárulhatna a koncert, mint 3500 ember dübörgő vastapsával… A koncert után volt szerencsénk mirofonvégre kapni Kukovecz Gábort.
Röpke egy kilométert kellett volna lesétálnunk a Nagyszínpadhoz, közel két perc alatt, ami lássuk be, nem embernek való teljesítmény… Itt egyeztünk meg, hogy a következő fesztiválra hozunk magunkkal teleportert, vagy térkaput, mert sokkal egyszerűbb lenne a közlekedés, mint közel 10.000 emberen átkelni egyik helyszínről a másikra, nagyjából negatív időintervallumok alatt. De szerencsénkre csak a 23:00-kor kezdődő 
Tankcsapda bevezetőjéről csúsztunk le, a koncertet teljes egészében végigélvezhettük.
Sajnos az időjárás nem kedvezett a Tankcsapdának, ahogy az eddigi Pannónia Fesztiválokon sem. A hangfalaktól tíz lépésre már alig lehetett valamit hallani az egyébként pokoli hangerőből, mert a szél szétvitte a hangokat. 
Mindez azonban a körülbelül 10.000 rajongót nem zavarta egy pillanatra sem, ahogy a szakadó eső – ami néha-néha jelentkezett – sem. A néhány perces szélcsendek során Laci hangja uralta a teret, hiszen a koncerten Mindenki vár valamit. A Tankcsapdától pedig meg is kapta, amit várt. A legnépszerűbb slágerektől kezdve a legelfeledetteb dalaikig mindent belevettek a repertoárba, amit csak lehetett, felejthetetlen két órát nyújtottak a nézőknek. A bulit az “Új nap vár” zárta, megalapozva az éjszaka hangulatát. Sajnos a visszatapsolásra már nem tudtak visszatérni, a rendkívül szoros időbeosztás miatt, és mivel rohanniuk kellett, így interjút adni sem volt lehetőségük.
Nekünk viszont maradt nagyjából húsz percünk visszaérni a Metálsátorba, mert kaptuk a hírt, hogy a Rózsaszín Pitbull a meghirdetett 00:30-as időpont helyett 00:40-kor kezdte csak a koncertet, de az már tart. Így ügetésbe váltottunk. Meg kellett állapítanunk, hogy az eddigi ismereteink nem csaltak meg, ezek a srácok nem kicsit betegek. A várakozásainknak megfelelően fergeteges hangulatú bulit adtak, a késői időpont ellenére teltházas volt a sátor, és még a sátron kívül is hallgatták néhányan a koncertet. Megtudtuk például, hogy Méhn ne szívjunk füvet, a mezőgazdaság veszélyeiről is hallottunk, miszerint Valaki besorult egy Zetorba… Szóval fergeteges volt a hangulat… A koncert után pedig Kassai Gabi énekes állt a mikrofonunk elé.
Ezek után már csak vissza kellett támolyogni az alig egy kilométerre lévő sátorba, és a Malátabárból kiszűrődő “halk” diszkózene “andalító dallamaira” álomra hajtani a fejünket…
Folytatása következik…
