Overkill koncert: thrash legendák 2011-ben
Minden jel szerint a 2011-es évben sem kell attól tartanunk, hogy az ideinél rosszabb koncertkínálatban lesz majd részünk, hiszen már most be lett harangozva egy igazán brutálisnak ígérkező koncertest március 11-ére. A thrash metal legnagyobb, soha meg nem alkuvó legendái közül két csapat, az Overkill és a Destruction érkezik a budapesti Petőfi Csarnokba, méghozzá a szintén neves Heathen és a belga After All társaságában. A New Jersey-ből származó...
Ingyenes ROCKVILAG.HU Alakuló nagygyűlés most szombaton a CM-ben
Két hete, hogy a Rockvilag.hu megkezdte működését, és a korábbi Rockozon.com stábjával, a régi és az új hallgatókkal együtt új útra indult a Rock világába! Az első naptól kezdve kérdezi mindenki, hogy mikor lesz végre egy „alakuló" buli. Ennek most jött el az ideje. Szeptember 18-án, vagyis most szombaton várunk benneteket a Crazy Mama Music Pubba, ahol a Rockvilag.hu Rock Rádió megtartja első „alakuló nagygyűlését". Az este folyamán...
Cool Head Klan – Pofa befogva – jönnek a...
Nemrég jelent meg a Cool Head Klan zenekar legújabb nagylemeze, Pofa Befogva címmel. A lemez dalait élőben is meghallgathatjátok, hiszen a Cool Head Klan nagy erőkkel koncertezik szerte a vidéken. Legközelebb a Klub64 (Budapest VI.ker. Dessewffy u. 44.) színpadán lép fel a CHK szeptember 17-én a Turán és a Magna Hungaria társaságában. Ez követően Zentára indul a Cool Head Klan ahol szeptember 18-án a Zeppelin Klub (Tornyosi u....
Álmok és Idő fogságában turné 2010
Ez a kicsit misztikus cím a Tűzmadár zenekar "Álmok", és a Crossholder zenekar "Az Idő fogságában" című lemezeinek a közös bemutató turnéjának címe. Érdekes, hogy a 2 bandának úgymond inkább albumelőzetes turné ez, hiszen a 2 korong novemberre fog csak kijönni, ezzel is borzolva az új anyagokra várakozók kedélyállapotát. A legnagyobb durranás a turné záróakkordja, a december 11-én tartandó Diesel club-os koncert lesz,...
OMEN 20 ÉVES JUBILEUMI KONCERT
„Hideg az éjszaka, esik a hó Odakinn nem menekülsz Nyitom az ajtót, gyere, itt jó Idebenn lobog a tűz..." Anno 20 éve, 1990-ben a Pokolgép két tagja, a gitáros Nagyfi László, és az azóta magyar legendává vált Kalapács József énekesként, úgy döntöttek, ők keményebb zenét szeretnének játszani, és kiváltak a korszak legnépszerűbb metálcsapatából, a Pokolgépből . Így született meg 1990-ben az Omen zenekar ötlete. Dobosuk Nagyfi öccse...
Rockerek.hu találkozó
Kedves röfferek! Itt az ősz, beindult a klubszezon. A nyári Rockerek.hu és Rocközön Tábor óta nem jelentkeztünk portáltalálkozóval, úgyhogy itt az idő, egy nagy összeröffenésre kedvenc pesti klubunkban, a Crazy Mamában! Szeptember 17-én (péntelen) két kiváló zenekar lép színpadra. A nálunk immáron másodjára tiszteletét tévő, északi vonalas metal-ban utazó Sicitur Adastra, valamint a nemrégiben felbomlott H-599 zenekar utódja, a Historica, mely történelmi...
Hollywood Rose szezonnyitó koncert
Hosszú idő után újra visszatér Budapestre az ország legnevesebb Guns n' Roses tribute zenekara, a Hollywood Rose. Évek óta először fordult elő idén, hogy a zenekar egész nyáron egyetlen koncertet sem adott a fővárosban, de igéretük szerint ezt most az ősz folyamán kamatostul bepótolják majd. Az őszi koncertidőszaknak a Rocktogon ad majd helyet, ahol a tervek szerint idén is havi egy bulit tartanak majd Jesse-ék. A legelső koncertre...
Ossian Hírek
"A sitkei bulival lezárult a nyári koncert-évadunk. Külön köszönet a sitkei közönségnek, hogy a hideg és a tervezett éjjel fél 12-es kezdés helyetti - nem a mi hibánkból történt - háromnegyed egyes kezdés ellenére kitartottak és egy őrületesen jó hangulatú koncertet adhattunk! Ez egyébként is jellemző a zenekar barátaira: lehet szakadó eső, 40 fokos hőség, bármilyen eldugott, szinte megközelíthetetlen helyszín, gazdasági válság, akármi: sosem hagynak cserben minket! Köszönjük, ezért...
Jon Lord koncert a MüPában!
Ismét szenzációs koncertnek lehetnek szem- és fültanúi azok, akik 2010. szeptember 18-án a Művészetek Palotájában megtekintik a billentyűs hangszerek virtuóz mestere, a Deep Purple egykori billentyűse, Jon Lord újabb műsorát. Lord azon kevés rockerek egyike, aki egész életműve során világossá tette, hogy a kőkemény ritmusok szeretete nem zárja ki őt a klasszikus zene híveinek sorából. E pályafutásának kezdeteitől tetten érhető vonzódás első ékes bizonyítéka a Deep Purple és Lord egész munkásságának egyik mérföldköve, az 1969-ben, a...
Motörhand koncert – szeptember 9., Rocktogon
Aki nem jutott el idén nyáron a Hegyalja Fesztiválra - vagy éppenséggel eljutott, de elégedetlen volt a setlisttel :D - és vágyik egy kis elementáris erejű, autentikus Motörhead-hangzású koncertre, műsoron a legnagyobb slágerekkel, az tolja le az arcát csütörtökön, szeptember 9-én a Rocktogonba, ahol a klasszikus trió felállású Motörhead Tribute Zenekar, a Motörhand fogja lezúzni az odalátogatók arcát. Aki hallotta már őket, tudja, mire képesek a srácok, akinek ez...

















