rip motley flyer 20160111

Soha nem látott őrület a YUK színpadán – †...

Az év első Holiday Crüe koncertje. Ahogy már megszokhattuk, a zenekar harmadik éve a YUK BP színpadán kezdi az újévet. Ezúttal 2016. Január 15-én (péntek) közösen búcsúztathatjuk el azt a zenekart, akik hatására nem egy emblematikus zenész kezdte meg pályafutását. Akik 1981-től egészen 2015 végéig a világ egyik legnagyobb R'N'R ikonjaivá váltak. Ők nem más, mint a Mötley Crüe. A kapuk 19.30-kor nyílnak meg a nagyérdemű előtt...
bls1 fezen

Gus G jött, a BLS látott, a Priest győzött-FEZEN...

Idén is eljött végre a július vége, ami egyet jelentett azzal, hogy egyre közelebb a nyár vége, de egyben azt is, hogy újra FEZEN fesztivál. Nem is lehetett mást mondani, mint hogy irány Székesfehérvár, hiszen amint megtudtuk az első nap három headlinerét, már nem volt kérdés, hogy ismét ott a helyünk. Gus G, Black Label Society és Judas Priest! Lehet ennek ellenállni? Ozzy jelenlegi és korábbi gitárosa, illetve a...
moddedgeflyer

Különleges akusztikus koncert…

Manapság az akusztikus zene korántsem kap akkora figyelmet, amekkorát érdemelne. Számtalan méltatlanul ismeretlen, igazán tehetséges zenész, zenekar létezik ebben az országban, de mégsem hallunk a legtöbbjükről soha. Ezen igazán érdemes változtatnunk, úgyhogy itt az idő: GYERÜNK KONCERTRE!!!! Erre egy remek alkalmat kínál a MoodEdge projekt által megszervezett est fővárosunkban, május 04-én, a Rézmál kávéház és pub-ban. Hogy mi is a MoodEdge? Alapvetően egy akusztikus, instrumentális fingerstyle gitárzene, melyet...
rosetta flyer 20160616

Rosetta – Újra Budapesten „landolnak”

Június végén ismét hazánkba látogat korunk egyik legjobb metalbandája, a Rosetta – nem is akármilyen vendégek társaságában! Habár a nyár a fesztiválok és a szabadtéri rendezvények szezonja, ilyenkor is érdemes nyitott szemmel böngészni az egyéb programokat, hiszen a klubkoncertek terén is találhatunk kedvünkre valót. A Dürer Kertben például június 28-án este neves rock- és metalzenekarok fogják olvadáspontig hevíteni a hangulatot a room 041-ben. A philadelphia-i Rosetta régi...

Fejeket le! – a DECAPITATED ismét az év death...

A death metal rajongóknak igazi pirosbetűs ünnep lesz március 9, amikor is a műfaj földi helytartója, a DECAPITATED tér vissza Budapestre egy zúzós estére az Analog Music Hallba. A lengyel formáció ráadásul ezúttal is a death metal színtér legváltozatosabb csapataival karöltve érkezik, így az este során még tombolhatunk az az Incantation, a Nervosa és a Kassogtha koncertjeire is. A DECAPITATED 2022-es teltházas bulija után újra Budapest felé veszi az...

A Mirigyes fiúk, Ganxsta Zoli és Both Zoli is...

Közel egy hónapja indult az a kezdeményezés, mely zenével kívánja támogatni az állatvédelmet. Az Add a Mancsod névre keresztelt mozgalom állatszerető rockzenészek erőfeszítése arra, hogy a nehéz sorsú, menhelyeken élő cicák és kutyák a zeneszerető közönség támogatásával, és az ő zenéjükkel jobb életkörülményekhez jussanak. Az első két jótékonysági koncert Kecskeméten és Budapesten kerül megrendezésre. Az előbbi ma este a Tekában, az utóbbi pedig június 24-én, a Dürer Kertben. A szervezők...
voivod02

Voivod: ismét Budapesten a cyber thrash zenekar

A tavalyi koncert után most október 19-én hamarosan megjelenő új albumukból is ízelítőt ad a szélsőséges zenék nagy innovátora, a kanadai Voivod. A 2013-ban megjelenő Target Earth album lesz az első, melyet már meghatározó gitárosuk, Denis "Piggy" D'Amour halála után, illetve az új tag, Daniel "Chewy" Mongrain közreműködésével rögzítettek. A budapesti koncertre most pénteken a Dürer kertben kerül sor, a hazai Ad Astra közreműködésével. A Voivod 30 éve kezdte működését,...
20110301_thinlizzyset

Thin Lizzy: könyv és DVD

Thin Lizzy: The Boys Are Back címmel jelenik majd meg az az egyedülálló kiadvány, mely egyetlen vérbeli Thin Lizzy rajongó gyűjteményéből sem maradhat ki. A március 28-án napvilágot látó összeállítás egy, a zenekarról szóló könyvből, valamint egy négy DVD lemezt tartalmazó boxból áll majd. A dalok átfogó elemzése mellett archív és kendőzetlenül őszinte interjúkhoz is hozzáférhetünk majd a csomag megvásárlásával, az egykori és jelenlegi zenekari tagok mellett ugyanis...
omen 20130415

Omen – Idénynyitó buli a Zöld Pardonban!

Április 24-én, mindössze 400 forintos beugróval részesei lehetünk a Zöld Pardon idénynyitó metal bulijának. A házigazda pedig nem más, mint a tavaly Nomen est Omen címmel dupla lemezt megjelentetett Omen zenekar. A bandának ez volt az első lemeze, melyen az egykori Szfinx frontember Koroknai Árpád énekelt. Nemrégiben bemutattuk az Eltűnt 2007-ben című daluk szimfonikus változatához készült klipet. A klip rendezése és vágása is annak a Derzsi Györgynek a munkája,...
hatepark

A Hatebreed Újra Budapesten-Metalcore szubkultúra a Parkban

Amikor egy zenekar már közel két évtizede aktív, és idő közben nemcsak megtalálta azt, amiben a legjobb, hanem azon belül még képes volt új utakat is nyitni egy egész műfajnak, valamint önmagát is időről időre újradefiniálta, felmerül a kérdés, hogy milyen elvárásai lehetnek még a közönségnek. Mármint felmerülhetne, ha nem a Hatebreedről lenne szó, hiszen Jamey Jasta zenekarának töretlen kitartása máig az egyik legmegbízhatóbb, a kilencvenes évek értelmében vett metalcore-produkcióját jelenti a szubkultúra...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...