Idén is eljött végre a július vége, ami egyet jelentett azzal, hogy egyre közelebb a nyár vége, de egyben azt is, hogy újra FEZEN fesztivál. Nem is lehetett mást mondani, mint hogy irány Székesfehérvár, hiszen amint megtudtuk az első nap három headlinerét, már nem volt kérdés, hogy ismét ott a helyünk. Gus G, Black Label Society és Judas Priest! Lehet ennek ellenállni? Ozzy jelenlegi és korábbi gitárosa, illetve a Heavy Metál istenek egy színpadon? Több ez, mint elég. Nem is csoda, hogy azonnal megrohamozták a rajongók a jegyértékesítési pontokat. Július 29-én mi is nekiindultunk Fehérvárnak, hogy a sátorállítás és a terepszemle után együtt üvöltsük több ezer társunkkal minden idők legikonikusabb metál dalait.
Az a jó a FEZEN-ben, hogy nem kell a kapunyitásra várni a sátorállítással, ugyanis a camping a fesztiválterületen kívül esik. Így idén is mire kinyíltak a kapuk, már több tucat ideiglenes otthon állt a mezőkön. Kezdhetném az infrastrukturális pozitívumokkal vagy negatívumokkal, de a tavalyival ellentétben ezt most az utolsó beszámolóban teszem majd meg, így egyből térjünk is a lényegre.
Idén kettészakadt a fesztivál. Már nem csak a rock- és metálszerető népet kívánta a FEZEN elérni, de (rocker szemmel tegyük hozzá, hogy sajnos) a mai populáris világ is célközönség lett.
Így eshetett meg, hogy míg a nagyszínpadon a Judas Priest ontotta a metál riffeket, addig a másik szabadtéri színpadon a Wellhello és Halott Pénz féle előadók szórakoztatták a rájuk kíváncsiakat. Nyilván a fesztiválszervezők célja a színesítés, no meg a profit maximalizálása, de kérdezem: egy olyan rendezvénynek, ami évről évre a legnagyobb metál neveket hozza el hazánkba, és minden évben nézőcsúcsokat döntögetnek, valóban erre van szüksége? Megváltoztatni, esetleg évek alatt teljesen leépíteni az Ország Legmenőbb Rockfesztiválját? Remélem nem így lesz, mert rossz lenne, ha nem járhatnék ide évről évre.
No de térjünk rá a minket érintő nagyszínpad programjára. 18:30-kor a jelenlegi Ozzy Osbourne gitáros Gus G kezdett bele a húrtépésbe. Dögös, feszes riffek, dallamos és énekelhető. Ennyivel tudnám jellemezni. Nem ismertem eddig az úriember szóló munkásságát, de nagyon megfogott az, amit hallottam. Tüzes Rock & Roll, kellett is a hűvöskés, nyirkos időben egy kis fűtés. No igen, az időjárás ugyan nem kedvezett nekünk, de szerintem senkit sem érdekelt ez. Mire kezdődtek a bulik, el is állt az eső. Sörömmel elücsörögve néztem végig Gus produkcióját, és őszintén szólva nagyon tetszett. De akkor és ott valahogy jobban vártam arra, ami utána jött.

A harmadik pedig John DeServio basszer volt maga, aki azzal tisztelgett a magyar publikum előtt, hogy a nemzeti trikolór színű húrok voltak felrakva hangszerére. Egyszerű, mégis nagyszerű és kedves gesztus volt ez tőle. Imádta a közönség, ahogy az egész, bő másfél órás show-t is. Így kell felhergelni mindenkit az est legnagyobb sztárjaira.
Akármennyire is nagy név Zakk Wylde és a Black Label Society, kb. akárki lehetett volna ott, akkor is eltörpült volna a Judas Priest előtt.
Lehet imádni vagy utálni őket, de azt elvitatni, hogy a kemény zene történetének egyik legnagyobb legendájáról van szó, badarság lenne. Vannak nagyszerű és legendás zenekarok, és van egy pár olyan istenség, mint a Priest. Immáron 47 éve töretlenül áldoznak a fémzene oltárán. A Black Sabbath-tal karöltve uralják a Heavy Metál világát.
Háromnegyed tíz is elmúlt, mire felcsendült a Judas intrója, és a már teljesen felhergelt tömeg végre megkapta azt, amiért jött. Kár részletekbe belemenni. Nem lehet máshogy írni erről a csapatról, csak szuperlatívuszokban.
Annyira nagyszerű, annyira királyi, amit csinálnak, hogy az tényleg egyedi. Tömény puszta fém. Tele energiával, a koszos angol föld minden ízével.
Rob Halford maga a Metál Keresztapa. Érződik már rajta, hogy elmúlt hatvan. Egyre többet jár ki a légzőmaszkjáért, de még mindig ott van a hangjában az az egyediség, amiről minden rocker felismeri őt. Hill és Travis nyomja a fémes alapot, miközben Tipton mester a gitár mögött még mindig azzal a hanyag brit eleganciával húzza a tempót, ahogy nagyon kevesen ebben a szakmában. A csapat egyetlen fiatal tagja, az alapító Downing helyére négy éve érkezett Richie Faulkner is nagyon belejött a szerepébe. Tökéletes volt az összhang.
A tavaly megjelent új lemez mellett persze rengeteg régi klasszikus is előkerült. A ráadásban a You’ve got Another Thing to Comin’, Painkiller, Living After Midnight hármasért már megérte elmenni, persze a legnagyobb népünnepély a koncert közepén felcsendülő Breaking The Law alatt volt. A Heavy Metál himnusza. Van, aki ezt nem ismeri? Szerintem nincs, és ez így van rendjén.
A 2011-es Szigetes bulin ugyan többen voltak, igaz többen is fértek el, de most is színültig megtelt a színpad előtti tér.
Vannak olyan bandák, akik már csak a nevükből élnek, és haknibulikat tolnak világszerte nyugdíjkiegészítésként. A Judas Priest nem ilyen. Még most is ott van bennük az a tűz, amivel lassan fél évszázada égetnek porig mindent, amerre járnak. Halfordék élnek és virulnak a mai napig és ezt egy gazdag koncerttel ismét bizonyították.
Gus felvezetésével, a BLS energikus zúzdájával, és a Priest mindent elsöprő bulijával nem lehetünk elégedetlenek.
Ilyen erős fesztiválkezdés még sosem volt a FEZEN-en szerintem. Kicsik és nagyok egyaránt jól szórakoztak, és a hajnalig tartó bulizás után várhattuk a folytatást, hiszen Danko Jones Soilwork, Sabaton hármassal a második nap is erősnek ígérkezett.
További képek a FEZEN elsó napjáról: IDE KATTINTVA!








