marduk flyer 20160424

Marduk – A tavaly elmaradt koncert április 30-án lesz...

A svéd black metalos Marduk 2015. október 25-én játszott volna hazánkban, a Kék Yukban, a Sear Bliss, Svoid, Crest of Darkness, Svart Crown és a Bio Cancer társaságában, azonban sajnos le kellett mondaniuk a turné hátralevő részét, ugyanis teljesen tönkrement a turnébuszuk és nem tudnak időben másikat szerezni, állt akkor az együttes hivatalos közleményében. Szerencsére a buli április 30-án pótlásra kerül. A helyszín ezúttal is a Kék Yuk, a...

Vándor (Lord tribute zenekar) – Bemutatkozó koncert jótékonykodással –...

Az év elején az Orfeus zenekar tagjai gondoltak egy nagyot, és alapítottak egy Lord tribute zenekart. Nem is nagyon tétlenkedtek sokáig, hiszen Youtube csatornájukon számos nóta megtalálható már. Március 16-án, a győri Kate’s Music Pubban kerül majd sor a bemutatkozó koncertre, és az eseményhez kapcsolódik egy jótékonysági akció is. Egy belépőjegyet 10 ezer forintos kikiáltási árral bocsájtanak akcióba, melyre 1000 forintos licitlépcsővel lehet majd licitálni. A végső árból befolyt összeget...
20110301_thinlizzyset

Thin Lizzy: könyv és DVD

Thin Lizzy: The Boys Are Back címmel jelenik majd meg az az egyedülálló kiadvány, mely egyetlen vérbeli Thin Lizzy rajongó gyűjteményéből sem maradhat ki. A március 28-án napvilágot látó összeállítás egy, a zenekarról szóló könyvből, valamint egy négy DVD lemezt tartalmazó boxból áll majd. A dalok átfogó elemzése mellett archív és kendőzetlenül őszinte interjúkhoz is hozzáférhetünk majd a csomag megvásárlásával, az egykori és jelenlegi zenekari tagok mellett ugyanis...

Subcortic & Éjfény – Szombaton Várpalotán az Alagsorban

Igazi metalzúzdára számíthatnak azok, akik június elsején, azaz most szombaton a várpalotai Alagsort választják buli helyszínnek. Fehérvárról érkezik a darkmetalban utazó Subcortic és Veszprémből csatlakozik hozzájuk a magukat csak motscharmetalnak aposztrofáló Éjfény. A Subcortic bemutatkozó albuma a hónap elején jelent meg, Addicted To Darkness címmel, mely már elérhető a zenei streaming szolgáltatók ( Spotify, Deezer Google Play stb.) oldalain is. Természetesen a zenekarnál is elérhetők a fizikai példányok, így akinek a...

Therion – Márciusban Budapesten is bemutatják az Antikrisztus történetét...

Beloved Antichrist címmel egy 3 CD-s, 29 szereplős metal operával jelentkezik 2018 februárjában az idei Fezenen nagy sikert arató Christofer Johnsson vezette svéd Therion. A február 2-án megjelenő monstre anyag Vlagyimir Szergejevics Szolovjov orosz ortodox vallásfilozófus, teológus, költő és publicista 1900-ban megjelent művén, Az Antikrisztus történetén alapszik. Külön öröm, hogy a Therion az új albumot is bemutatja majd nálunk, a koncert március 13-án lesz a Barba Negrában. A 2018-as Therion turnénak lesz...
subscribe 0824

Pénteken búcsúzik a Subscribe!

Több mint 15 év közös zenélés után feloszlik az ország egyik legnépszerűbb metal-hardcore zenekara, a Subscribe. A nyár végéig azonban együtt marad még a csapat, és igyekeznek megörvendeztetni a közönséget még néhány koncerttel, Budapesten például dupla bulival tette az A38 Hajón. Augusztus végén (08.28-án) pedig a Budapest Park lesz az UTOLSÓ Subscribe koncert helyszíne!  Subscribe-Az Utolsó2015.08.28.Vendég: Grand Mexican Warlock 19:00 SubscribeEsemény: https://www.facebook.com/events/419550224870315/Jegyárak:2015.08.01-től és a helyszínen: 2.999 Ft VIP: 4.999 FtA VIP jegy előnyei:- jogosult vagy használni a...
HollywoodRose 20131208

Hollywood Rose – DVD megjelenéssel egybekötött karácsonyi akusztikus koncert

Október 12-én a Petőfi Csarnokban egy fergeteges koncerttel ünnepelte 10 születésnapját a Hollywood Rose. A bulin már kapható volt a banda gitárosának, Takács „Vilkó” Vilmosnak a könyve, amelynek Pisztolytáska és Rózsapatron - a Guns N'Roses és én a címe. A jubileumi koncertről felvétel is készült, amelynek anyaga DVD formájában december 17-én, a Gödör Klubban, a banda akusztikus karácsonyi koncertjén jelenik meg. A csapat nagyon készül a bulira, melyre olyan vendégeket hívnak...

Budapestre jön Chelsea Wolfe.

Az elmúlt tíz évben Chelsea Wolfe nemcsak a maga képére írta a southern gothic atmoszféráját, hanem ki is léphetett saját műfaji keretei közül.A Feral Love virális sikerét a Trónok harcának köszönhetően a Grammy-díjas sztárproducer John Congleton (Baroness, Lana Del Rey, St. Vincent) felbukkanása követte, amivel az Abyss lemez is elnyerhette végső formáját. Az album végleg megváltoztatta Chelsea Wolfe nemzetközi megítélését, és minden korábbinál nagyobb érdeklődés is övezte a folytatást:...
het

Cool Head Klan koncert Úhartyány

Január 22-én este pénteken Újhartyányban lép fel a Cool Head Klan zenekar. Vendég az ütős zenét játszó Lazulalánc. A koncert helyszíne az Apricot Klub (régi nevén Club Limit) Kezdés 21 órától

A Nightwish budapesti koncertje is új időpontot kapott

A járványhelyzet miatt a Nightwish 2020-as turnéja is halasztásra kerül. Az új budapesti dátum 2021. május 31., helyszíne továbbra is a Papp László Budapest Sportaréna, és a vendégzenekarok sem változnak: az Amorphis és a Turmion Kätilöt játszik majd a finnek előtt. A megváltott jegyek természetesen érvényesek az új dátumra. Ha nem megfelelő az új dátum, a jegyértékesítési ponttal kell felvenni a kapcsolatot 2020. október 4-ig. A Ticketportal országos hálózatában belépők...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...