Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre
Ősszel ismét Budapestre érkezik az egyik legszerethetőbb gitárvirtuóz, a shred gitározás atyja, Vinnie Moore. Szeptember 26-án saját zenekarával, és Double Exposure című új szólólemezével érkezik a zenész az Analog Music Hallba, viszont a korábbi alkalmakkal szemben most nem kizárólag instrumentális, hanem egy énekest is bevonó programmal készül.
Vinnie Moore a shred gitározás, azaz a gyors és nagy hangterjedelmű, virtuóz futamokra épülő játékstílus egyik első képviselője, aki eddigi pályafutása során 10...
Stratovarius és Sonata Arctica: közös turnén érkeznek a power...
23 év után újra együtt járja be Európát a Stratovarius és a Sonata Arctica. 2000-ben Tony Kakko csapata előzenekarként játszott Timo Kotipelto már akkor is legendás együttese oldalán, most pedig co-headlinerként szerepel a két finn power metal zenekar, méghozzá az Induction felvezetése után. A budapesti Barba Negrában november 1-én lépnek színpadra.
A Sonata Arctica a ’90-es évek közepére datálható felbukkanása óta megállás nélkül azon van, hogy bővítse követői táborát. Nem...
A héten indul a TÁBOR Fesztivál: még elérhető a...
Pár nap , és indul a TÁBOR Fesztivál: az ország legnagyobb rockbulija jövő szerdától 4 napon át tart. A legendás hazai zenekarok mellett színpadra lép az Alestorm is, Phil Campbell és zenekara pedig Motörhead slágerparádéval vár majd minket.
Új videóval jelentkezett a Motörhead egykori gitárosa, Phil Campbell. Bastard Sons nevű zenekara hamarosan Kings Of The Asylum címen ad ki nagylemezt, amiről a Hammer and Dance ad zúzós ízelítőt:Philt sokan látták...
LAZARVS lemezpremier – megjelent a zenekar legújabb és egyben...
Augusztus 18-tól elérhető a LAZARVS legújabb nagylemeze, a ‘Blackest’ digitálisan, amihez megérkezett a második beharangozó videoklip is 17-én este. Három hét múlva, szeptember 14-én, pedig lemezbemutató koncert a Budapest Parkban, ahol a régi, jól ismert slágerek mellett először hallhatjuk az új lemez dalait, és először láthatjuk Budapesten az új felállásban tovább működő zenekart.
Áron András, a zenekar frontembere így nyilatkozott a ‘Perpetual Rule’- második beharangozó dalról:
“Ez az egyik legnehezebb, és...
Cavalera Budapesten – a Sepulturát alapító brazil metál-testvérpár megrengeti...
Sepultura és Soulfly rajongók figyelem, brazil death metal headbang-találkozó november 30-án a Dürer Kertben, azaz visszatérnek hozzánk a Cavalera testvérek! A testvérpár a Sepultura két első lemeze újra felvett verziójával indul turnéra. Max és Iggor Cavalera – vagyis a Cavalera – új névvel, viszont régi dalokkal térnek vissza hozzánk. A Sepultura zenekart alapító testvérpár illusztris pályafutása immáron négy évtizede tart, így logikus lépésként a Cavalera fivérek újra felvették munkásságuk...
Indul a visszaszámlálás – az Alestorm és a Tankcsapda...
Alig egy hét van már csak hátra a legnagyobb balatoni rockházibuli startjáig, minden bizonnyal ez az időszak a közönség, a szervezők, és a zenearok számára is az egyik legizgalmasabb. Hogy kicsit elviselhetőbbé tegyük a várakozást, megkérdeztük a TÁBOR Fesztivál két nagyágyúját is, hogy ők mennyire várják az alsóörsi bulit. Az Alestormból Bodor Máté, a Tankcsapdából Lukács Laci válaszolt a kérdéseinkre.
„Mindig kivételes alkalom, ha itthon játszhatom a zenekarral.. Persze furcsa...
Metal-core/emo/pop-punk party élőben: végre újra nálunk játszik a szupertehetséges...
Tavalyi első sikeres budapesti koncertjük után ismét hazánkba látogat az arizonai Halocene zenekar! Vannak a zenekarok, a tribute zenekarok, a nosztalgia bulik és aztán van a Halocene, akik egyszerre mindhárom. A YouTube-ról befutott zenekar november 18-án játszik az Analog Music Hallban.
Amikor 2008-ban összeállt a csapat, csak saját szórakozásukra dolgozták fel kedvenc nótáikat, de hamar a Warped Tour színpadán találták magukat. Itt akkora rajongótáborra tettek szert, hogy azóta több,...
Színes nagylemezzel tér vissza a Riverside
Pályafutása eddigi legszínesebb nagylemezével tér vissza ősszel a Riverside: a lengyel progresszív rockzenekar szeptember 24-én mutatja be a budapesti Barba Negrában ID.Entity című albumát. Az elmúlt 20 évben a lengyel Riverside tisztes hírnevet épített ki magának: több mint 700 koncerttel a világ körül, 7 nagylemezzel, két minialbummal, két koncertfelvétellel a zenekar progresszív rockzenei színtér első számú képviselőjévé vált.
Eddigi legnagyobb sikerük a 2018-as Wasteland, ami aranylemezes státuszba került, hazai pályán...
Royal Hunt: disztópikus sci-fi lemezzel térnek vissza
Dystopia part II című, tavaly ősszel megjelent lemezét mutatja be nyár végi turnéján a Royal Hunt. A dán progresszív hard rock zenekar augusztus 30-án lép fel az Analog Music Hallban, a hazai Echonald szereplése után.
Bő három évet kellett várni a Royal Hunt rajongóinak a zenekar következő sorlemezére. Az albumot azért is várta a közönség, mert az a megelőző kiadvány folytatása, és egyben záró tétele. A tavaly októberben megjelent Dystopia,...
A Beneath the Void nyit a Brujeria előtt szombaton...
Jövő hét szombaton először ad klub bulit hazánkban a Brujeria. A mexikói deathgrind metal zenekar erőszakos és extrém, spanyol nyelvű dalairól ismert. Az 1989 óta aktív zenekar eddig csak fesztiválokon játszott Magyarországon, most azonban az idén 30 éves Matando Güeros albumukkal végre eljött az ideje első hazai klubkoncertjüknek is, úgyhogy minden Brujeria-rajongó vésse fel a naptárjába piros betűkkel: július 22., Dürer Kert.
Az este nyitó bandája a hazai undergroundban igen...