Közös lemezbemutatót tart a From The Sky és a...

Két remek hazai banda is idén jelentkezett második lemezével, amiket most egy közös lemezbemutató keretén belül mutatnak be a nagyközönségnek a Barba Negra Blue Stage színpadán. A From the Sky , az Antarktika lemezét, míg a Mirror  a Lépés, lélegzet című albumát mutatja majd be október 21-én a Szállító utcában. Az estére csatlakozik hozzájuk a Vörös Attilával felálló Live Life Hard zenekar is, így egy igen színes  hármas buliját...

A nagy visszatérés: a Dog Eat Dog új lemezével...

smét Magyarországra látogat a New Jersey-i hardcore-punk zenekar, a Dog Eat Dog, akik ráadásul 17 év után új albummal is jelentkeznek. Velük tart még a lemezbemutatóra a Grove Street, valamint a Kings Never Die is november 3-án, az Analog Music Hallban. Hosszú hallgatás után ismét a már megszokott teljes erőbedobással érkezik hozzánk a Dog Eat Dog, méghozzá hoznak magukkal egy új albumot is, melyre a 2006-os Walk with me...

Sötétségbe borul az Instant szeptember 9-én.

Egy rendhagyó este, három korszakalkotó zenekar három ikonikus lemezének évfordulójára és tiszteletére az Instantban, 2023. szeptember 9-én! A legendás Type O’ Negative hatalmas sikert arató és a mai napig alapműnek számító „Bloody Kisses” című lemeze idén lett 30 éves, mint ahogy a brit doom-héroszok, a Paradise Lost „Icon” című albuma is a harmadik X-be lépett. Ugyancsak mérföldkőnek számított a metal történetében a zseniális Opeth „Damnation” címet viselő anyaga, amellyel...

Szeptember végén érkezik Lady Gaga egyik kedvenc rock zenekara...

Lady Gaga kérésére szerepelt a daluk az American Horror Storyban, a dalhoz készült klipet ráadásul nem más rendezte, mint Joaquin Phoenix. A She Wants Revenge a sikerek ellenére azonban többször feloszlott, majd újra összeállt, legutóbb éppen tavaly döntöttek úgy, hogy ideje újra zenélni és turnéra indulni. Ennek pedig a hazai rajongók is örülhetnek, hiszen így végre Budapesten is elcsíphetjük a post-punk duót szeptember 24-én, a Dürer Kertben.Esemény: https://www.facebook.com/events/560365749593012    

Egy hónap ás újra Combichrist buli Pesten

Közös turnéra indul az Andy LaPlegua vezette aggrotech / industrial metal formáció, a Combichrist és a német indusztriális (azaz Neue Deutsche Härte) zenekar, a Megaherz. A turnénak szerencsére magyar állomása is lesz, mint azt már biztosan sokan tudjátok. Szeptember 25-én a Barba Negrában dübörög majd a party!Esemény: https://www.facebook.com/events/787784672875655  ❒ ZENEKARI LINKEK / BANDS ONLINE: https://www.facebook.com/combichrist https://linktr.ee/combichristofficial https://www.facebook.com/OfficialMegaherz https://www.instagram.com/megaherzoffiziell   ❒ JEGYLINKEK / TICKETS: https://jegy.rock1.hu/combichrist-megaherz_20230925 ❒ JEGYÁRAK / PRICES: 8999 Ft ▲ Elővételben - 2023.08.31-ig 9999 Ft ▲ 2023.09.01-től és a...

Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre

Ősszel ismét Budapestre érkezik az egyik legszerethetőbb gitárvirtuóz, a shred gitározás atyja, Vinnie Moore. Szeptember 26-án saját zenekarával, és Double Exposure című új szólólemezével érkezik a zenész az Analog Music Hallba, viszont a korábbi alkalmakkal szemben most nem kizárólag instrumentális, hanem egy énekest is bevonó programmal készül. Vinnie Moore a shred gitározás, azaz a gyors és nagy hangterjedelmű, virtuóz futamokra épülő játékstílus egyik első képviselője, aki eddigi pályafutása során 10...

Stratovarius és Sonata Arctica: közös turnén érkeznek a power...

23 év után újra együtt járja be Európát a Stratovarius és a Sonata Arctica. 2000-ben Tony Kakko csapata előzenekarként játszott Timo Kotipelto már akkor is legendás együttese oldalán, most pedig co-headlinerként szerepel a két finn power metal zenekar, méghozzá az Induction felvezetése után. A budapesti Barba Negrában november 1-én lépnek színpadra. A Sonata Arctica a ’90-es évek közepére datálható felbukkanása óta megállás nélkül azon van, hogy bővítse követői táborát. Nem...

A héten indul a TÁBOR Fesztivál: még elérhető a...

Pár nap , és indul a TÁBOR Fesztivál: az ország legnagyobb rockbulija jövő szerdától 4 napon át tart. A legendás hazai zenekarok mellett színpadra lép az Alestorm is, Phil Campbell és zenekara pedig Motörhead slágerparádéval vár majd minket. Új videóval jelentkezett a Motörhead egykori gitárosa, Phil Campbell. Bastard Sons nevű zenekara hamarosan Kings Of The Asylum címen ad ki nagylemezt, amiről a Hammer and Dance ad zúzós ízelítőt:Philt sokan látták...

LAZARVS lemezpremier – megjelent a zenekar legújabb és egyben...

Augusztus 18-tól elérhető a LAZARVS legújabb nagylemeze, a ‘Blackest’ digitálisan, amihez megérkezett a második beharangozó videoklip is 17-én este. Három hét múlva, szeptember 14-én, pedig lemezbemutató koncert a Budapest Parkban, ahol a régi, jól ismert slágerek mellett először hallhatjuk az új lemez dalait, és először láthatjuk Budapesten az új felállásban tovább működő zenekart. Áron András, a zenekar frontembere így nyilatkozott a ‘Perpetual Rule’- második beharangozó dalról:  “Ez az egyik legnehezebb, és...

Cavalera Budapesten – a Sepulturát alapító brazil metál-testvérpár megrengeti...

Sepultura és Soulfly rajongók figyelem, brazil death metal headbang-találkozó november 30-án a Dürer Kertben, azaz visszatérnek hozzánk a Cavalera testvérek! A testvérpár a Sepultura két első lemeze újra felvett verziójával indul turnéra. Max és Iggor Cavalera – vagyis a Cavalera – új névvel, viszont régi dalokkal térnek vissza hozzánk. A Sepultura zenekart alapító testvérpár illusztris pályafutása immáron négy évtizede tart, így logikus lépésként a Cavalera fivérek újra felvették munkásságuk...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...