Janis Joplin volt a legnagyobb bluesénekesnő, aki fehér létére olyan tökélyre fejlesztette a stílust, mint még fekete elődei sohasem. Későbbi jelmondatához híven — “élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon” — elszökött otthonról, ahol jól de unalmasan élt átlagos családja körében.
1961–től 66–ig végigjárta az országot, alkalmi munkákból élt, egy ideig még egyetemre is járt. Később egy bluegrass együttes kíséretében country és blueszenét, Bessie Smith és Leadbelly dalokat énekelt. 1966–ban eljutott San Franciscóba, tagja lett a Big Brother And The Holding Company–nak. 1967–ben felléptek Monterey–ben. Itt tűnt ki különleges, rekedt blueshangjával, és ettől kezdve figyeltek fel rá igazán.
Albumuk, a Cheap Thrills hatalmas siker volt. Az együttes sokat turnézott közösen a nyugati part legnagyobbjaival. Zenéjük alapzene, amelyben kiválóan ötvöződött a soul, a blues és a korai hard zene. A népszerűség ellenére Joplin kivált az együttesből és önállóan próbálkozott tovább. Szólópályáján végig segítette a Company gitárosa, Sam Andrew. 1968–ban Bob Dylan menedzsere, Albert Gross, vette pártfogásába Joplint. Megjelent első lemezük, amelynek borítója a zenészeket és Joplint — mint egy kirakós játék elemeit ábrázolja. Ezzel az albummal kezdődött el a rövid, de annál magasabbra ívelő karrierje.
Koncertjeit mindig jó hangulat jellemezte. Fellépésein gyakran tett nyárspolgári, idegborzoló kijelentéseket. Például amikor két férfival jelent meg a színpadon, és a nagyérdemű tudomására hozta, hogy ő egyszerre akár két férfit is képes szeretni. Második szintén rocktörténeti jelentőségű albumának megjelenését már nem érte meg. Az életmódjával együtt járó napi több mint egy üveg whisky és drogok — főleg heroin — 1970. október 4-én végleg elszólították a mikrofon mögül a huszonhét éves amerikai énekesnőt, aki éppen előtte nap énekelte szalagra élete utolsó számát, Kriss Kristofferson “Me And Bobby McGee”–jét.
