A stoner egyik legnagyobb klasszikusa két év után újra Budapesten! A Monster Magnet ezúttal nem új lemezt mutat be, hanem több mint negyedszázados karrierjének talán legjobb korszakát, az A&M kiadónál megjelentetett négy lemezét idézi fel. Hatalmas slágerzúzda az A38 Hajón!
Az 1989-ben alakult Monster Magnet a jellegzetesen amerikai stoner rock egyik legnagyobb klasszikusa. Az analógmániás, képregényrajongó Dave Wyndorf vezette zenekar rengeteg tagcserén ment át, látott kemény hullámvölgyeket és elképesztő sikereket, de az tény, hogy a mai napig a műfaj talán legautentikusabb képviselője.
A szikár, masszív stoner riff-zúzdát elszállós pszichedéliával ötvöző zenekar a kilencvenes évek eljén berobbanó grunge-hullám hátán jutott magasra (első nagy turnéjára még a Soundgardennel együtt indult). A kilencvenes években komoly népszerűséget szerzett együttes jó pár eltalált klippel forgott az MTV-n, dalai feltűntek a Matrixban, tévésorozatokban (egy évtizeddel később a Kemény motorosokban pedig már emblematikus szerepe volt a Monster Magnet számoknak). Az 1998-as Powertrip hatalmas sikerét mégsem tudta megismételni az együttes, és szinte 2010-es évekig kellett várni az igazi visszatérésre. A két évvel ezelőtti Lost Patrol turnéja után a Monster Magnet egyfajta karrier-áttekintő koncertsorozatot tervez. Két és fél ilyen évtized után ez persze mindennek számít, csak nosztalgiázásnak nem. Biztosak lehetünk benne, hogy Dave Wyndorf és zenekara úgy adja majd elő négy legsikeresebb, kilencvenesévek-beli lemezét, mintha csak ma írta volna őket.
Monster Magnet
2016. március 31., csütörtök 20:30
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 5500 Ft, elővételben: 4900 Ft. Jegyek november 13-tól elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.
Last Patrol címmel 2013. október 18-án a Napalm Records gondozásában jelent meg Európában a New Jersey-beli pszichedelikus rocker Monster Magnet kilencedik nagylemeze. A Dave Wyndorf énekes, Phil Caivano ritmusgitáros, Jim Baglino basszeros, Garrett Sweeny gitáros és a Bob Pantella dobos alkotta banda ezúttal a ritmusgitáros Phil Caivano saját stúdiójában, a Studio 13-ben dolgozott. A korong produceri munkálatait Dave Wyndorf és Phil Caivano látta el, míg a keverést Joe „Evil” Barresi (Tool, Queens Of The Stone Age, Bad Religion) végezte. Az utómunkálatokért pedig Matt Hyde volt a felelős.
2014. November 14-én Milking The Stars címmel jelent meg a Monster Magnet új kiadványa, amely gyakorlatilag a 2013-as Last Patrol újragondolása, na persze négy új dallal és koncertfelvételekkel kiegészítve. Nem egy remix lemezre kell gondolni a kifejezés mai értelmében. Inkább olyan kiadványra, mintha a Last Patrolt egy ‘mi volna ha?’ felvetéssel egy alternatív valóságba ültetnénk át. A The Duke nóta új verziójához animációs klip is készült:





