Kirabolták a Happy Street Boys zenekart
Ennek a hat embernek a zenekar jelenti a mindent, célt kaptak itt, életcélt.
A Happy Street Boys zenekar Kocsis Mihály szociális munkás és immár zenekari menedzser sajátos kísérletéből jött létre, amikor azzal az elképzeléssel rukkolt elő: mi lenne, ha a hajléktalanok között élő egykor képzett zenészekből zenekart szervezne. Már akkor tudta, nem a zenekari tagok felkutatása lesz nehéz, lecsúszott zenészeket, elsikkadt tehetségeket rövid keresgélés után találnak majd az utcai gondozószolgálat munkatársai. „A zenekarba került fiúk nem azok közé tartoznak, akik kilátástalanul tengetik napjaikat az utcán – magyarázza Kocsis Mihály. – Jövedelmük van, dolgoznak, tisztálkodnak. Azt szeretnénk, ha idővel egy lenne a Happy Street Boys a hazai rockbandák közül, koncertezési lehetőségekkel.”
A hangszerparkot jólelkű vállalkozóktól és magánszemélyektől olcsón megvásárolt, kölcsön vagy ajándékba kapott eszközökkel lassanként bővítették, miközben Alagi János zenei vezető segítségével saját szerzeményeken dolgoztak. A közös munka és az együtt zenélés öröme adott értelmet mindennapjaiknak, a próbák után a hajléktalanszállón is szorgalmasan gyakoroltak – minden gondolatuk a zenekar körül forog. Ma a próbateremhez érkezve üveges szemekkel álltak, szótlanul, tehetetlenül.
Segítséget kérnek az újrakezdéshez. Nem pénzt várnak, hanem egy elérhető árú próbateremre, valamint új (használt) hangszerekre van szükségük. Vagy egy becsületes megtalálóra.
Elérhetőségek:
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat részéről a zenekar menedzsere Kocsis Mihály: 06-30/768-4185, kocsis.mihaly@malta.hu
Zenei vezető Alagi János: 06-70/525-2282, alagijanos@gmail.com





