A Suburban Neon zenekar 2005 óta aktív tagja a magyar zenei életnek. A tagjai által játszott különböző stílusok kohéziójaként kialakult sajátos hangzásukat dream rock-nak nevezték el. A kezdeti időszakban elsősorban tehetségkutató fesztiválokon lépett fel általában jó eredményt elérve (győzelmek, dobogós helyezések, döntős szereplések, különdíjak – Emergenza, ABC, Fringe Fesztivál, Sziget, stb.). A nagyobb magyarországi fesztiválok mellett a nevesebb klubbokban is játszanak illetve bemutatkoznak a határokon kívül is (Szlovákia, Ausztria).

Az élő koncertek mellett a zenekar a stúdiókban is aktív. Két demó és egy koncert felvétel után 2008 tavaszán elkészítettek egy négyszámos EP-t „Impulse No.3.” címmel. A lemezről az „On the way” felkerült a Chromechoes Production Narcollapse című válogatás lemezére a „Dream” pedig az amerikai 272 Records által megjelentetett Riot on Sunset lemezre. 2009 őszén a Rock4Life válogatáson megjelenik a „Try” című dal. 2010–ben PANKKK támogatással jelent meg „Taxi co.” című bemutatkozó nagylemezük.