2019 nyarán az akkor még Barba Negra Track-ben adtak nagy sikerű koncertet, 2022. július 4-én a Barba Negrában búcsúzik a magyar közönségtől a Whitesnake. A Deep Purple egykori énekese, valamint a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, David Coverdale által alapított legendás Whitesnake büszkén jelenti be világkörüli búcsúturnéját. A 2019-es Flesh & Blood stúdiólemezük sikerét követően a banda 65 koncertet adott 30 országban, több mint 750 ezer rajongó előtt. A búcsúturné programja a zenekar 13 stúdióalbumának dalaiból áll majd, a rockzene 40 éves történetének egyik legnagyszerűbb katalógusának legnagyobb nótáiból. A búcsúturné Budapesten is látható lesz, 2022. július 4-én, a Barba Negrában!
„Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negrában Budapesten 2022-ben, a búcsúturnéval ünnepelve a Whitesnake örökséget, amely közel 50 éve hódítja meg a rocklistákat világszerte. Nagyon örülök, hogy a rendkívül tehetséges Dino Jelusickot a Whitesnake-ben üdvözölhetem. Amióta 2 évvel ezelőtt együtt játszottunk Zágrábban, rajta volt a szemünk és a fülünk. Szeretni fogjátok őt!
Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már majdnem 50 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak. Ünnepelhettünk, felejthetetlen pillanatokat oszthattunk meg és élhettünk át emberek millióival… és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom…majdnem 5 évtizednyi dekadens, mennyei, hidegvérű móka után!! Köszönöm NEKTEK!” – nyilatkozta a frontember
A koncertre limitált számban early bird jegyek vásárolhatók 14.900 forintért, utána a belépők 16.900 forintba kerülnek majd.
A búcsúturné programja a zenekar tizenhárom stúdióalbumának dalaiból áll. A Whitesnake-et 1978-ban hozta létre David Coverdale énekes, miután a Deep Purple – legalábbis időlegesen – felbomlott. A zenekarban azóta is a most 70 éves Coverdale jelenti az állandóságot, mellette az elmúlt negyven évben ötvenen fordultak meg. Tommy Aldrich dobos és Reb Beach gitáros 2002 óta, a gitáros Joel Hoekstra 2014-ben csatlakozott, a billentyűs Michele Luppi egy évvel később. A jövő évi búcsúturnén Dino Jelusick (billentyűs hangszerek/gitár/vokál) is játszani fog.
A budapesti előadásra jegyek a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon kaphatók. Limitált számban Early Bird jegyek vásárolhatók 14.900 forintért, utána a belépők 16.900 forintba kerülnek majd.