A zenekar hivatalosan 2010 tavaszán alakult, miután Lovrek Krisztián legjobb barátja, Kárpáti Zoltán Zalán segítségével elkészítette három saját nótájának házi demófelvételeit, azonban a történet ennél sokkal régebbre nyúlik vissza.

A ’90-es évek végén a Metallica hatására gitárt fogó Krisztián helyi kedvenc bandája az a komlói “Hearty Laugh” (1990-1998), amelynek alapító gitáros / dalszerzője Kárpáti Zoli volt. A vidék-szerte ismert és elismert csapat sikerei csúcsán a fovárosba költözött — ahol sajnos rövid idő múlva megszűnt — így a “nagy találkozás” ekkor még jócskán váratott magára.

Krisz tizenkilenc évesen Komlón megalapította az “Illusion” (2002-2003) nevű formációt, ahol énekes / szólógitárosként debütált. Ekkor kezdte el megírni azokat a dalokat és szövegeket, amelyek az első “Lovreck” lemezanyag jó részét képezik. Egy évvel az “Illusion” megszületését követően az együttes két részre szakadt, Krisz próbált új társakat találni, kevés sikerrel. Ekkor költözött Pécsre, de megfelelő zenésztársak hiányában inkább gitárjátékának fejlesztésére koncentrált. Az “Illusion” dobosát ebben az időszakban hívta el Zoli az akkor alakuló új zenekarába Budapestre, és gyakorlatilag a két gitáros ennek kapcsán ismerkedett meg személyesen. Szintén ekkor indult el Krisztián YouTube “hódító” útján, amely ismertségének és elismertségének máig egyik fontos alappillére, a maga — mára már — több mint 1,4 milliós nézettségével.

A legendás gitáros Daczi Zsolt bíztatására 2006–ban Krisz is Budapestre költözött, majd 2009–ben úgy döntött, mások szekerének tologatása helyett inkább folytatja — amit tizenkilenc évesen elkezdett — saját csapatának, az “Illusion”-nek sikerre vitelét! Ebben lettek társai előbb Kárpáti Zoltán (ZZ), majd Horváth Gábor (Sexy), aki a “My Small Community”-ben szerzett nevet és elismerést gitárosként, azonban a “Lovreck”-ben, mint basszusgitáros vesz részt!

A zenekar neve kezdetben tehát “Illusion” volt, amit a zenésztársak hamarosan leszavaztak, helyette a “Lovreck” nevet javasolták, amelynek angol szlengbeli jelentése igen találó a zenekar szövegvilága ismeretének tükrében.

A dobos posztra a fiatal tehetséget Veress Mártont választották, akivel 2010. őszétől koncertezik a csapat. A mostani repertoárban Krisztián szerzeményei mellett “Hearty”-nóták is szerepelnek, de a műhelymunkában csiszolódó és megedződött új dalok már a csapat együttes alkotói erejét tükrözik.

A zenekar célja, hogy intellektuális metálként aposztrofált muzsikáját minél több emberhez eljuttassa és kemény, kitartó munkával a leheto legnagyobb elismerésre tegyen szert mind a közönség soraiban, mind szakmai berkeken belül egyaránt.

linkek:
lovreck.hu
youtube.com/user/sceletor
lovrekkrisztian.com