Úgy tűnik, csak-csak megérkezett a nyárhoz illő időjárás, ami a szabadtéri rendezvényeknek is kedvez – s nem csak a fesztiválokra kell itt gondolni. A Budapest Park a hét minden napján várja vendégeit, változatos programokkal, fellépőkkel, kiállítással, a sörkertben pedig hatalmas kivetítőn lehet nyomon követni a foci VB történéseit. Július 12-én Földes László Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész talán legnagyobb népszerűségnek örvendő művével áll színpadra: 30 éves a Vadászat – avagy jubileumi koncertet ad Hobo és Bandája! Valamint a júliusi magyar zenei kínálatban olyan közkedvelt zenekarok nevei jelentek meg, mint pl. Kowalsky meg a Vega, Hollywood Rose, Men In The Box, Pál Utcai Fiúk. Az idei nyitás óta tapasztaltak alapján pedig borítékolható, várható további meglepetés, hiszen távol még a szezon vége!
HOLLYWOOD ROSE
„A Hollywood Rose céljául tüzte ki, hogy a klasszikus G’n’R-tól kezdve egészen a mai napon aktuális felállásig felvállalja, és bemutassa a banda zenéjét, színpadi előadását, és a lehetö legélethűbben, az eredetivel közel azonos módon megszólaló zenei produkciót, valamint amennyire lehetséges, a megjelenést. A zenekar nem csupán tribute-bandként funkcionál, 2008 februárjában megjelent elsö, 4 saját számot tartalmazó EP-jük is.”
MEN in the Box
„2012 elején vettük fel a „MEN in the Box” nevet, ami egyértelmű utalás az első igazán nagy Chains slágerre némi nyelvtani fifikával megfűszerezve”
PÁL UTCAI FIÚK
„A Pál Utcai Fiúk Magyarország egyik legnépszerûbb “underground” zenekara 1983 nyarán alakult Szigetszentmiklóson. A nyolcvanas évek erjedõ földalatti zenei életének egyik legfontosabb együttesévé vált, amit ékesen bizonyít az 1987-es demo. A kilencvenes évek elejétõl sorra jelennek meg sikeres nagylemezei, majd az EMI-Quint kiadóhoz való szerzõdés a szakmai sikert is meghozza: 1993-ban több kategóriában is Arany Zsiráf díjat nyer a zenekar. A kilencvenes évek második felében teszhalotti állapotba kerülõ PUF – tagcserék után – 1999-tõl veti bele magát újra a zenélésbe, és a 2000-es lemeze új korszakot nyit. Rengeteg koncert, teltházas bulik jelzik, hogy a több mint húsz éves zenekar mindig képes megújulni. Okos szövegekkel ellátott lendületes gitárzenéje folymatos népszerûséget biztosít a Pál Utcai Fiúknak.”
HOBO ÉS BANDÁJA – 30 éves a Vadászat, jubileumi koncert
“Azt hittem, hogy rosszul látok, hova lettek a vadászok?”
1984-ben megjelent a Vadászat album, amelyet maga Aczél György elvtárs cenzúrázott, és ezzel meg is átkozott, semmilyen rendszerben nem kapott támogatást.Egy évvel az album megjelenése után megírtuk az első filmforgatókönyv vázlatot, amit az azóta eltelt majdnem 30 év alatt sohasem fogadtak el. A magyar televízió sem mutatta be sem a koncert, sem a színházi változatait, pedig ezekről felvétel készült. Magát a művet a közönség tartja életben és ezért hívunk és kérünk mindenkit, hogy jöjjön el meghallgatni az újraértelmezett változatát, zenekarom, a Hobo és Bandája előadásában.
Szeretettel vár mindenkit:
Hobo
Hobo és bandája: Póka Egon, basszusgitár, Szakadáti Mátyás dob, Tornóczky Ferenc gitár, Nemes Zoltán billentyű és Hobo. – A Hobo és Bandája előadja a HBB ma már klasszikusnak számító blues eposzát, a Vadászatot, amely harminc évvel ezelőtt, 1984-ben jelent meg.
“Az évfordulótól függetlenül folyamatosan játsszuk a Vadászatot, mert a közönség kíváncsi rá – mondta Hobo. „
Bëlga
Gyarmat; Magyar nemzeti hip-hop; Zsolti, a béka; Fizetésnap; Mit parodizálsz; A gyaloglás vége; Kavboj; Szerelmes vagyok; Az a baj; Egy-két-há …
Aki a fent felsorolt dalok közül nem ismer legalább hármat, az az elmúlt 15 évben csukott füllel járt, vagy legalábbis immunis a magyar könnyűzenére. A dalok előadója, a Bëlga ugyanis ennyi ideje az
egyik legmeghatározóbb csapata kis hazánk zenei életének. De mik is azok a különös ismertetőjegyek, melyek senki mással össze nem téveszthetővé teszik ezt a formációt? A megfejtés első sorban a szövegekben keresendő: a trágársági mutatót gyakran kiakasztó, szabadszájú, szlengeket használó, mindemellett magas intelligenciáról tanúbizonyságot adó szövegírás, a kétszeresen kifordított poénok és a sorok közötti olvasásra buzdítás mind-mind tipikusan Bëlgás jellemzők. Dalszövegeikből komplett sorok, beszólások keltek önálló életre és lettek a mai fiatalok mindennapi nyelvhasználatának részei. Az önmagát “társadalmi célú esztrád” csapatként aposztrofáló kultuszzenekar tavaly decemberben, a Müpában zárta le az első 15 évet. Amikor elkezdték, még legvadabb álmaikban sem gondolták volna, hogy ilyen formában ilyen sokáig, ennyire sikeresen fognak működni. Mégis, a bennük található “argo faktor”-nak köszönhetően tömegeket mozgattak meg az elmúlt másfél évtizedben. 2014 januárjában új tagot köszöntöttek soraikban. A legfrissebb Bëlga tag nem más, mint Marvin, akit rengeteg helyről ismerhet már a közönség: a pályát 1995-ben kezdő DJ rádiókban, kultikus magyar – és külföldi – szórakozóhelyeken dolgozott, és a Trancewave lemezbolt tulajdonosa is volt. Marvin megérkezése azonban nem tagcserét jelent, a Bëlga ezentúl öttagú, hiszen „…több Bëlga jobb Bëlga”!
KELEMEN KABÁTBAN
Kelemen Kabátban Live! “Maradjatok gyerekek” lemezbemutató. Sztárvendégek: Eckü és Prieger Fanni
A Kelemen Kabátban 2011-ben debütált az időközben kultikus pophimnusszá vált Nyári Dallam című trashpop/eurodance dalukkal. A tagok, M-Papa, Szerecsenkirály valamint az Irie Maffiából is ismert Jumo Daddy a formáció berobbanása óta bombasztikus sikernek örvendenek: számtalan jól ismert, rongyossá játszott dalt, klipet és teltházas élő koncertet tudhatnak maguk mögött. A Kelemen Kabátban sikerének titka a humoros, pimasz dalszövegek és a sokszínű zenei hangzásvilág ötvözetében rejlik, mely leszámol az egysíkú, stílusfasiszta zenei hozzáállással.
A zenekar 2014 tavaszán új albumot adott ki “Maradjatok gyerekek” címmel. A poplemez 9 dalt tartalmaz, alapvető üzenetei a gyermeki nyitottság megtartásának fontossága és a boldogság hangsúlyozása. A nagylemez olyan közreműködők segítségével készült mint Prieger Fanni az Anima Sound System énekesnője és Eckü a Hősök reppere.
KOWALSKY MEG A VEGA
A következő Forradalom a Budapest Parkban!
“…Én csak egy ág vagyok ezen a fán
Én csak egy fogaskerék a gépben
Én csak egy csepp nem az óceán
De Veled együtt mindent kibír
Én csak egy levél vagyok a fán
És csak egy darab a nagy egészben és csak
Neked mondom el:
Veled együtt lehetnénk Hurrikán!…”
2014.07.03. Hollywood Rose, Men In The Box (G’N’R, AIC tribute)
06.19. 23:59-ig: 999 Ft
07.02. 08:00-ig: 1499 Ft
Helyszíni jegy: 1999 Ft
2014.07.09. Pál Utcai Fiúk
06.25. 23:59-ig: 999 Ft
07.08. 08:00-ig: 1499 Ft
Helyszíni jegy: 1999 Ft
2014.07.10. Belga, Kelemen Kabátban
06.26. 23:59-ig: 999 Ft
07.09. 08:00-ig: 1499 Ft
Helyszíni jegy: 1999 Ft
2014.07.12. Hobo és Bandája, 30 éves a Vadászat jubileumi koncert
06.28. 23:59-ig: 999 Ft
07.11. 08:00-ig: 1499 Ft
Helyszíni jegy: 1999 Ft
2014.07.18. Kowalsky meg a Vega
07.04. 23:59-ig: 999 Ft
07.17. 08:00-ig: 1499 Ft
Helyszíni jegy: 1999 Ft





