Június 18-án Szegeden, a JATE Klubban lép fel a death/grind/deathcore vonalas brit Ingested és a deathcore vonalas szlovén Within Destruction. Déli városunkban ritkaság, hogy ilyen, a színtéren belül nemzetközileg is elismert (mondhatni világhírű) zenekarok jönnek. Azért is különleges ez a koncert, mert Budapest helyett Szegedet választották, ráadásul együtt jönnek. A bulinak két hazai vendége lesz, az egyikük a helybéli The Beast Within, a másikról pedig a szervező SunCity Booking közönségszavazást indított a Facebookon. Az alábbi 5 hazai banda (As Karma Brings, Eagle Has Landed, Hatred Solution, Nest of Plagues, Sleepless) közül végül a budapesti Eagle Has Landed lett a szavazás nyertese, így kedden ők is színpadra állnak majd.
A manchesteri Ingested már többször bizonyított Európában, hozzánk azonban csak tavaly augusztusban jutottak el először. Alakulásuk óta turnéztak már a Black Dahlia Murderrel, a Carnifex-szel, tavaly viszont saját headline turnéjukkal egyedül is szétszedték Európát (erről augusztus elsején a Dürer Kert szépszámú közönsége is meggyőződhetett).
A deathcore-zenekarnak 2009-ben jelent meg első albuma Surpassing The Boundaries Of Human Suffering címmel, melyet a 2011-es The Surreption követett. Egy kiadóváltás után jelentették meg következő lemezüket, a The Architect of Extinction-t, mellyel az énekes Jason Evens szerint olyan zenét alkottak, amire mindig is vágytak, és mindig is büszkék lesznek majd. 2016-ban végül a Unique Leader Records-hoz szerződtek, akiknél tavaly áprilisban megjelentették a The Level Above Human korongot. A szegedi buli apropója az Ingested most pénteken kiadott friss EP-je lesz.












