Alig tudni zenekarról, mely olyan szépen használná a magyar nyelvet, mint a Nyerges Attila vezette Ismerős Arcok. Nem egyszerűen énekes, sokkal inkább költő, ki úgy illeszti a szavakat dalszöveggé, hogy az egyszerre legyen tartalmas és művészi, egyben lényegre törő. Mindehhez csatlakoznak zenésztársai, s alkotnak igazán értékelhető zenei produkciót. Dalaik őszinte érzelmekről, érzésekről szólnak. Legyen az emberi, nemzeti, jól kezelik, kerülve minden szélsőséges megnyilvánulást. Hozzánk szólnak, mindenki megtalálhatja a maga kedvencét szerzeményeik között. Élő műsoraik helyszíne és jellege változatos, egyaránt látni őket nagyobb rendezvényeken, illetve kisebb koncerttermekben megtartott, már-már színházi jellegű előadásokon. Az érdeklődők figyelmébe ajánlott: jelenleg is tartó koncertsorozatuk egyik állomásaként május 28-án az Almássy Hall-ban láthatjuk viszont őket, a Domino Rock Band társaságában. Az eseményre jegyek elővételben 2000Ft-ért, a helyszínen 2500Ft-ért válthatóak.
Ismerős Arcok – Almássy Hall 05.28.
gjoe
-
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




