Constricting Rage Of The Merciless címmel július 8-án a Metal Blade gondozásában jelent meg az Acid Bath egykori frontembereként és a Crowbar ex-gitárosaként ismert Sammy Pierre Duet és a Soilent Greenből ismert L. Ben Falgoust II énekes vezette New Orleans-i Goatwhore hatodik nagylemeze. A korong producere az extrém műfajok egyik nagymestere, Erik Rutan volt. Az anyag hangzásának egyik különlegessége, hogy a floridai Mana stúdióban a csapat teljes egészében analóg módon, szalagra rögzítette a dobokat, a basszust, illetve a ritmusgitárok többségét. A Baring Teeth For Revolt című dalhoz David Brodskyval klipet forgattak New Orleans-ban a House Of Shockban, amit még a ’90-es évek elején Phil Anselmo néhány helyi cimborájával közösen hozott létre. A klipet július közepén mutatták be, most azonban a Nocturnal Conjuration Of The Accursed dalhoz is készült egy klip, azt pedig ne feledjétek, hogy december 5-én a Yukban lépnek fel, méghozzá a Dying Fetus, a Fallujah, valamint a Malevolence társaságában.
Goatwhore – December 5-én a Dying Fetus társaságában a Yukban lép fel a New Orleans-i horda
0

Friss hírek
Mudfield- 3. Falunap a Barba Negrában!
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Két héten belül indul a TÁBOR Fesztivál! Új színpaddal és rengeteg napközbeni programmal várnak...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...
Punkok, időutazók és megmondók
Sokan már azon picsognak, hogy itt a nyár vége, a STENK csapata viszont úgy döntött, erről tudomást sem vesz, inkább bölcsen élvezi a jelent,...
33 év után újra együtt zenélt a Deep Purple és Ritchie Blackmore
1993 után, ha csak egy dal erejéig is, de újra együtt állt színpadra a Deep Purple és alapíó gitárosuk Ritchie Blackmore. A New York-i...
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...




