2014. Március 22-én Budapesten, a Pecsa Café-ban lép fel a Korál Forever zenekar. A legendás Korál együttes egyik alapítója, Fischer László gitáros, 2010 áprilisában hívta létre ezt az új zenekart, melynek célja Korál számokat játszani, olyanokat is, amelyek Korál koncerteken soha nem hangzottak el.

A Korál Forever létrejöttét a Korál együttes többi tagjának más irányú elfoglaltságai tették indokolttá. Rendszeres igény van a Korál szerzemények élő, színpadi megjelenítésére, de a többi zenésztárs kötöttségei ezt csak nagyon ritkán teszik lehetővé. Ez a formáció igyekszik évente több alkalommal fellépni, és élőben eljátszani a klasszikus, koncerteken ritkán, vagy sohasem elhangzott Korál dalokat. Ráadásul, ebben a felállásban a nóták az eredetinél kissé keményebben, rockosabban, ütősebben szólalnak meg… A zenekar tagjai ismerősnek tűnhetnek sokak számára, hisz a Zöld a Bíbor Band is ugyanebben a felállásban zenél.

Ha szereted a Korál dalokat, mindenképp ott a helyed!

Helyszín: Pecsa Café, 1146 Budapest, Zichy Mihály út 14.

Kapunyitás: 20:00
Jegyár: 1300.-