Farkasfalka gyülekező! Álarcosbál, muzsika és móka, de óvatosan, a korsókból ki ne folyjék a vörösboros kóla! Távol maradni a türelmetleneknek cseppet sem ajánlott, a lehetőség egyszeri, vissza nem térő alkalom!  Az egyetlen budapesti állomás, miközben a skálázóvíz szerte csordogál az országban az Akela és az Alcohol zenekarok tavaszi turnéja során. Érdemes tehát a naptárba már most bevésni: Március 4. Dürer Kert!

A koncertsorozat két állandó vendége természetesen nem hiányozhat az eseményről: magyar nyelvű hard rock nótákról gondoskodik a Patriots Rock Band, valamint Rétságról érkezik súlyosabb hangzásvilágával a Rozsda. S ezzel még közel sem ért véget a lista, lehetőség szerint minden igényt kielégítő, igen színes felhozatalra számíthat a nagyérdemű! Az egyik legkirívóbb, nagy népszerűségnek örvendő – manapság igen csak hallgatag – német formáció munkásságából készül egy nagy csokorral a hazai helytartójaként számon tartott Feuer Frei (a magyar Rammstein tribute). Fúziós future rock,  „a jövő zenéje” – kapta a jelzőket 2014-es debütálásakor a Continoom, mely zenekar a napokban rántja le a leplet új daláról és a hozzá forgatott videoklipről. Remélhetőleg már az is a repertoár részét képezi az est során! A legnagyobb meglepetést sokak számára az Alma együttes nevének felbukkanása okozta, de hogy ez pontosan mit takar, maradjon egyelőre meglepetés!

FarkasFarsang ’17: Mese mese m-ÁTKA

2017. március 4. 17:00

Dürer Kert, nagyterem

(Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.)

Fellépők: Akela, Alcohol, Patriots Rock Band, Rozsda, Continoom, Feuer Frei + Alma együttes

Esemény: https://www.facebook.com/events/326889391044355/

Belépő: 2.190 Ft (elővételben) / 2.490 Ft (helyszínen)

Jegyek elővételben megvásárolhatók a Ticketportal országos hálózatában és online:

https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=48188

 

Skala-Zoo Víz Tavaszi Turné 2017

02.25. Esztergom, Sportalsó

https://www.facebook.com/events/708441902646418/

03.04. Budapest, Dürer Kert (FarkasFarsang ’17)

https://www.facebook.com/events/326889391044355/

03.17. Békés, Kecskeméti Gábor Kulturális Központ

https://www.facebook.com/events/154119555075577/

03.18. Szeged, Városi Rock Klub

https://www.facebook.com/events/1838092599810000/

03.25. Veszprém, Metro

https://www.facebook.com/events/342014922863789/

04.08. Győr, Bridge

https://www.facebook.com/events/1187671517975236/

04.14. Kazincbarcika, Diamon RockClub

https://www.facebook.com/events/228544524263621/

04.15. Dunaújváros, Kaptár Music Pub (II. Kaptár Fesztivál)

https://www.facebook.com/events/1100525836731323/

04.21. Szolnok, Váróterem

https://www.facebook.com/events/634313070106586/

04.22. Székesfehérvár, FEZEN (+Hollywood Rose)

https://www.facebook.com/events/1747331272260665/

05.12. Tatabánya, Roxxy Music

https://www.facebook.com/events/371544609874437/

05.13. Hatvan, RETRO

https://www.facebook.com/events/1444586712218795/

Kapcsolódó oldalak:

Dürer Kert:

http://www.durerkert.com

https://www.facebook.com/durermusic/

Akela:

http://www.akela.hu/

https://www.facebook.com/AkelaJungleBook/

Alcohol:

https://www.facebook.com/Alcoholzenekar/

Patriots Rock Band:

https://www.facebook.com/PatriotsRockBand/

http://www.patriotsrockband.gportal.hu/

Rozsda:

https://www.facebook.com/rozsdazenekar/

Continoom:

FB: www.facebook.com/continoom

WEB: www.continoom-music.com

Feuer Frei – Rammstein tribute

https://www.facebook.com/feuerfreiungarn/