2010 November 3–án, szerdai napon a Clash City Rebels névre hallgató bálványimádó zenekar újra bebocsájtást nyer a főváros kapuján, ugyanis pontosan hatszáznegyvenkilenc nappal azután, hogy utoljára Budapesten koncertjük történt, most végre megint lehetőség lesz ilyesmire.

A csodálatos aktus helyszíne a Fészek Klub. Az első dicshimnusz este kilenckorkor szólal meg, az utolsó pedig két órával később, a köztes időben pedig az összes többi. A perselybe 500 Forintot kell dobni. Aki tudja magáról, hogy szereti a Clash dalait annak a részvétel kötelező, aki még nem tudja, annak javasolt.
www.myspace.com/ccrpecs

Változás: A buli tehát nem a Vadvirág Táncházban lesz megrendezve!