Ismét igazi ínyencség vár a metal rajongókra március 19-én a Dürer Kertben: hét év után a Born of Osiris új lemezével tér vissza Budapestre, ráadásul velük tart az Attila, az Aviana és a Crown Magnetar is, hogy igazán acélossá tegyék az estét.

A Born of Osiris legutóbb 2016-ban járt nálunk, azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán és sok minden változott az illinois-i progresszív metál banda háza táján is. Átestek tagcserén és megjelent azóta három nagylemezük is, a legutóbbi 2021-ben, Angel or Alien címmel. Az arcpirító hetedik album minden összetevőt tartalmaz, ami a korábbi korongokat olyan intenzívvé és élvezetessé tette: embertelen ének, technikailag káprázatos előadás, bonyolult zeneiség a ritmusszekció jóvoltából és epikus dallamok. Nyár végén pedig egy új számmal, a Torchbearerrel is előrukkoltak, így bőven lesz miből szemezgetni a budapesti koncertre.

A turnén velük tart az Attila is. Az atlantai bandát tavasszal már láthattuk idehaza, azóta pedig több új számot is kidobtak, bebizonyítva, hogy a hun király nevét viselő csapat képes folyamatosan megújulni és újat alkotni a metalcore színtéren. Szintén duplázhatunk az Avianából: a svéd alternatív metálcsapat 2019 óta egy új korszakát éli, hála Joel Holmqvist frontembernek és az akkor berobbant, Epicenter c. albumnak. A zenekar azóta megjelentette új, Corporation-re keresztelt lemezét is, rajta olyan dalokkal, mint a több milliós lejátszással bíró Obsession, az Overcome vagy a Rage, amelyek minden olyan elemet tartalmaznak, amit egy modern metál bandában keresünk. Az estet az amerikai technikás deatcore-ban utazó Crown Magnetar teszi teljessé március 19-én, a Dürer Kertben.

A jegyértékesítés november 20-án, 11 órakor indul a www.livenation.hu oldalon.
Esemény:  https://fb.me/e/37r8pf1Pc