Hazánk legrégebben folyamatosan megrendezésre kerülő bluesfesztiválja ezúttal is különleges csemegékkel várja július első hétvégéjén, július 1-3. között a Paksra látogatókat. Az immár hagyományosan baráti, családi jellegű fesztivál a jól megszokott mederben folytatódik. A színvonalas koncerteket borbarát találkozó, a vasárnapi főzőverseny – középpontban a borral készült ételek – és kispályás focimeccsek, valamint a kuriózumnak számító templomi hangverseny kíséri. Különleges eseménynek ígérkezik az angol gitáros díva Joanne Shaw Taylor és a súlyos betegségéből felgyógyult egykori John Mayall’s Bluesbreakers gitáros, Walter Trout, valamint az amerikai Sean Carney gitáros és Shaun Booker soul-blues énekesnő közös fellépése.

A már korábban megismert kedvencek – Ian Siegal, Big Daddy Wilson, Little G. Weevil, Ripoff Raskolnikov, Cliff Moore, az olasz Veronica & the Red Wine Serenaders vagy a Magyar Atom és a Tűzkerék xT – mellett fellép még a hazai rock színtér három régi nagy zenekara, a P. Mobil a Skorpió, a Török Ádám & Mini, valamint a nemzeti rock egyik élcsapata, az Ismerős Arcok. Ott lesznek a hazai és szomszédos országok borászai is.

Az idei fesztivál egyúttal felkészülés a jövő évi jubileumi 25. Gastroblues Fesztiválra. A bérletet vásárlók ajándékként tetszés szerint CD-t vagy DVD-t választhatnak a korábbi kiadványok közül.

Program: 5 helyszín – 50 koncert

Gastroblues Klub – (június 27.- július 3.)

Hétfő: The Subrune

Kedd: Pintér Petra & Fóris Szilárd

Szerda: Bese Dóra és Barátai

Csütörtök: Paks-Szekszárd All Stars…

Péntek: Exit Rock Band (Erdély)…

Szombat: Cliff Moore & Benkő Zsolt, Écska & Huba…

Vasárnap: Loyal Plus…

ESZI Csarnok – Nagyszínpad

Július 1., péntek

15:00 Kapunyitás

15:30 PistiEst

16:00 Dalai Dávid Zenekar

17:00 Exit Rock Band (Erdély)

18:15 Ismerős Arcok vendég: Varga János

20:00 Joanne Shaw Taylor (UK)

22:00 Magyar Atom

23:00 Skorpió

Július 2., szombat

15:00 Kapunyitás

15:30 Frim Fram

16:00 Pleszkán Écska & Ratkóczi Huba

17:00 Veronica & The Red Wine Serenaders (I)

18:15 Sean Carney & Shaun Booker (USA)

20:00 Walter Trout (USA)

22:00 Little G. Weevil (USA) – Ripoff Raskolnikov (A) – Big Daddy Wilson (USA) – Ian Siegal (UK) Jam Session

ESZI Csarnok – Kisszínpad (július 1-2.)

15:00 – Benkő Zsolt & Cliff Moore – Écska & Huba – Frim Fram – Gál Gábor & Cseke Gábor

Evangélikus templom (július 2.)

10:00-

Sean Carney & Shaun Booker

Veronica & The Red Wine Serenaders

Dr. Gál Gábor,  Cseke Gábor és Ocsovay Damján

Klenk Réka & Szaggató Zenekar

Miller-Gárdai Viktória & Miller Júlia Anna

ESZI Park (július 3.)

9:00 Főzőverseny tájékoztatás

9:15 BeatBack

10:00 Pagony

11:00 Changes

12:15 Swampsixty

13:30 Veronica & The Red Wine Serenaders

14:30 Főzőverseny eredményhirdetés

15:00 Heep Freedom

16:00 Török Ádám & Mini

17:30 Tűzkerék xT

19:00 P. Mobil

Jegyelővétel: Omega Jegyiroda Paks

Bővebb információ: www.gastroblues.hu