Nagyszabású koncerttel ünnepli 25. születésnapját a Junkies. A zenekar június 15-én a budapesti Barba Negra Trackben lép fel, méghozzá olyan felállásban, amilyenre még nem volt példa azelőtt. A jubileumi eseményen a banda korábbi tagjaival egészül ki a csapat, Csordás Tibi, Schvéger Zoltán és Somogyi Csaba közreműködésével. A hangzásban és látványban is különlegesnek ígérkező produkció előfutáraként egy vadonatúj klippel is előrukkoltak a zenészek – a videó az egyik legnépszerűbb Junkies-klasszikushoz készült.

Jubileumi évet ünnepel idén a Junkies. A budapesti punk rock zenekar, mely 1994-es alapítása óta igen szép sikereket tudhat maga mögött, a negyedszázados évforduló apropóján nagyszabású születésnapi koncertre készül. A különleges eseményre június 15-én, a budapesti Barba Negra Trackben kerül sor, ahol olyan felállásban áll színpadra a csapat, amilyenre a banda történetében még nem volt példa azelőtt. A koncerten ott lesznek a zenekar egykori tagjai, köztük a Junkies korábbi énekese, Csordás Tibi, aki később a Fiesta együttes frontembereként tett szert országos népszerűségre, de fellép az alapítótagként ismert Somogyi Csaba, valamint Schvéger Zoltán, aki jelenleg Demjén Ferenc csapatában dobol. 

 „Huszonöt év nagyon sok idő – mindenképp szerettük volna megadni a módját az ünneplésnek. Ez a koncert teljesen más lesz, mint amit a közönség megszokott a zenekartól. Olyan produkcióra készülünk, ami minden szempontból újat ad” – magyarázza Szekeres András, a banda frontembere. „A dalokat úgy válogattuk össze, hogy a pályafutásunk minden fontos szakaszát érintsük, közülük néhányat a Junkies korábbi tagjaival adunk majd elő. Nemcsak a közönségnek, nekünk is egy időutazás lesz az egész.”

Az esemény hangzásban és látványban is sok izgalmat ígér – a pirotechnikai showelemek mellett igazi fényarzenálra számíthat a közönség. A Junkies régi tagjai mellett ráadásul egy extra vendégművész is érkezik: a Jetlag frontembere, Molnár Tamás csatlakozik a születésnaposokhoz a koncerten.

Hogy kellőképp megteremtsék a hangulatot, a napokban egy klipet is forgattak a zenészek. A videó egy olyan Junkies-klasszikushoz készült, amely a banda pályafutása során eddig szinte minden koncerten előkerült.

„A ’Miattad iszom te állat’ című dal a ’97-es Nihil lemezünkön jelent meg és azóta is nagy közönségkedvenc, sosem maradhat ki a műsorból. Bár annak idején készült klip a dalhoz, úgy gondoltuk, forgatunk hozzá egy újat, hogy ezzel is érzékeltessük, milyen hosszú ideje működik, honnan indult és hová jutott a zenekar” – magyarázza Szekeres.




A „Miattad iszom te állat” című dal felfrissített változata a Junkies jubileumi kiadványán is szerepel, amit április 5-én „Negyedszázad kockázat és mellékhatás” címmel jelentetett meg a zenekar. A 73 perces exkluzív válogatásalbum összesen 13 újravett klasszikust és 6 új szerzeményt tartalmaz, amelyek nagy része biztos, hogy a születésnapi koncerten is elhangzik majd. A zenészek június 15-én este 20.30-kor állnak színpadra a Trackben – előttük a Macskanadrág és a Franciaországból érkező High-School Motherfuckers csapata melegíti a közönséget.

Junkies 25 Barba Negra Facebook-esemény:

www.facebook.com/events/422665048477794/

Junkies Facebook:

www.facebook.com/Junkiesmusic/

Junkies Instagram

https://www.instagram.com/junkies_zenekar/