Roadcase Royale névre hallgat az a zenekar, amelyet Nancy Wilson (Heart) és Liv Warfield (Prince) hozott össze még év elején. Melléjük Prince pártfogoltja, Ryan Waters (szólógitár), valamint a Heart zenészei, Chris Joyner (billentyűs hangszerek), Dan Rothchild (basszusgitár) és Ben Smith (dob) csatlakoztak. Nancy csupán szabadidős projektnek tekinti a bandát, ettől eltekintve már több saját szerzeményt is felrántottak, a stúdiómunkát pedig hamarosan turné is követi majd. Testvére, Ann Wilson hamarosan szintén szólóturnéra indul Heart’s Ann Wilson néven, ez pedig a zsurnalisztákat arra sugallta, hogy körmükre nézzenek a nővéreknek, mi a hirtelen különválás oka.

A Rolling Stone magazin szerint a Heart zenekar súlyos válságban van, ugyanis Ann és Nancy már tavaly szeptember óta egy szót sem szól egymáshoz. A viszályt pedig Ann férje, Dean Wetter vívta ki. A férj egy tavalyi augusztusi auburni koncert közben agresszíven lépett fel Nancy 16 esztendős ikerfiaival szemben. A két tinédzser a sztori szerint Ann új turnébuszát szerette volna megnézni, ám egyikük nyitva felejtette a busz ajtaját, pedig Wetter felhívta a figyelmüket, hogy vigyázzanak, mert a kutyák kiszökhetnek. A feldühödött férfi megpofozta, majd ököllel meg is ütötte Nancy fiát, majd mindkettejüket fojtogatni kezdje. A dühöngő férjre ezután kihívták a rendőrséget, akik őrizetbe is vették: Wetter márciusban a bíróság előtt beismerte bűnét, de a bírák ítéletet csak pár nap múlva hoznak majd. Az még a jövő zenéje, hogy ez miként hat majd a legendás Heart jövőjére.

A tizenhatodik Heart nagylemez 2016. július 8-án Beautiful Broken címmel jelent meg, a korongra pedig régi dalok újravett verziói mellett három friss szerzemény került fel. Jobban mondva, a címadó Beautiful Broken nem is annyira új szerzemény, hiszen már szerepelt a legutóbbi, 2012-es Fanatic album egyes kiadásain bónuszként. Ez azonban gyakorlatilag teljesen más változat, amelyben ráadásul a Metallica frontembere, James Hetfield énekel duettet Ann Wilsonnal.