Két hét múlva Budapestre ér a Saxon lemezbemutató turnéja. A brit heavy metal alapvetés zenekar legújabb albuma, Európa szerte előkelő helyeket ért el a slágerlistákon, és mi is már nagyon várjuk, hogy Pesten, az Akvárium Klubban is hallhassuk az új dalokat, na meg a régi nagy slágereket.

A Saxon a brit heavy metál új hullámának egyik legfontosabb zenekara. Az 1976-ban alakult banda 5 év után tér vissza hazánkba, ráadásul új albummal. A Carpe Diem bemutatójával július 22-én érkezik a legendás csapat az Akvárium Klubba.

A Biff Byford alapította Saxon 1976-os indulása óta Anglia egyik leghíresebb heavy metál zenekarává vált, a banda több mint 15 millió eladott albummal büszkélkedhet világszerte. A csapat 1996 óta változatlan felállásban játszik és folyamatosan koncertezik. Legutóbb hazánkban 2017-ben jártak a FEZEN fesztiválon, így most közel öt éves szünet után köszönhetjük őket újra Magyarországon. A járvány okozta „kényszerpihenő” alatt pedig tétlenkedés helyett inkább a stúdióba vonultak, amelynek eredményeként 2021-ben egy feldolgozáslemezt jelentettek meg Inspirations címmel, idén pedig vadonatúj dalokkal jelentkeztek, Carpe Diem c. albumukkal. Július 22-én az új album bemutatása mellett bizonyára elhozzák legnépszerűbb dalaikat is az Akvárium Klubba.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/384587496857645