Wounded címmel egy klipes új dallal jelentkezett a blackes, crustos punk/HC vonalas budapesti Grimcity. A dal a zenekar jövő év elején megjelenő, Vesper című kislemezének előfutára. A klip érdekessége, hogy egyetlen vágás nélkül, dupla sebességgel lett felvéve, majd visszalassítva, így követi végig Fráter Dani énekes/gitáros és a zenekar útját egy különleges helyszínen, ami a banda életében fontos szerepet tölt be. A vizuális megvalósítás Bodnár Dávid fotós, illetve Szabó László Ádám videós munkáját dicséri, míg a dal felvételeiért és a keverésért Erdőhegyi Bálint (DarkSide Studio) felelt.

A zenekar tagjai:

Fráter Dani – ének/gitár
Palkó Balázs – gitár
Nagy Gergő – basszus
Mattyasovszky Ádám – dob

A Grimcity tagjai 2014 óta zúzzák együtt a gitárokat és dobokat, amelynek eredményeként 2016-ban mutatták be hat számos EP-jüket, a The Void-dot.. Azóta túl vannak pár koncerten is, melyek alkalmával, olyan zenekarokkal tüzelhették egy estén a közönséget, mint az amerikai Kingdom of Giants, a brit Shields, a dán Hexis vagy a svéd Grieved, de olyan hazai bandákkal sem voltak restek összeállni, mint a Testify, az Orient Fall, az Orion Dawn, a Treasure The Sky, az Allsee vagy az Inhale Me.