Tavaly januárban jelentette be az olasz power metalos Frozen Crown, miszerint három alapító tag – Alberto Mezzanotte dobos, Filippo Zavattari basszer és Thalía Bellazecca gitáros – elhagyják a zenekart, hogy a zavaros 2020-as év után inkább saját projektjeikre koncentrálhassanak. Az alapító gitáros és dalszerző, Federico Mondelli és a felesége, Giada „Jade” Etro énekesnő nem sokáig vacakoltak, rövid időn belül megtalálták az utódokat. Fabiola “Sheena” Bellomo érkezett a gitárosi posztra, Francesco „Ikki” Zof lett az új basszusgitáros, Niso Tomasini pedig beül a dobok mögé.
Ez a felállás adta ki 2021. április 23-án a Winterbane címre keresztelt harmadik Frozen Crown lemezt. Úgy látszik ez a line-up komolynak mondható, ugyanis a március 10-én Call Of The North címmel érkező albumot is ez a felállás készítette. Az Andrea Fusini producerrel készült lemezről a címadó dal már tesztelhető. A Frozen Crown április 4-én Budapesten, az Analog Music Hallban is fellép a Nanowar Of Steel társaságában,
Frozen Crown – Call Of The North
(Március 10 – Scarlet Records)
01. Call Of The North
02. Fire In The Sky
03. Black Heart
04. Victorious
05. In A Moment
06. Legion
07. Until The End
08. Now Or Never
09. One For All
10. Far Away