A manapság sablonfilmeknek számító vámpíros alkotások között, van néhány gyöngyszem, egyik ilyen a 2000-es D, a vámpírvadász. Az általam bemutatott résznek, van egy 1985-ös elődje is, bátran ajánlom mindenkinek.
rendező: Yoshiaki Kawajiri, Jack Fletcher, Tai Kit Mak
író: Hideyuki Kikuchi
forgatókönyvíró: Yoshiaki Kawajiri
zeneszerző: Marco D’Ambrosio
producer: Masao Maruyama, Taka Nagasawa, Mataichiro Yamamoto
szereplő(k):
Hideyuki Tanaka (D)
Ichirô Nagai (bal kéz hangja)
Kôichi Yamadera (Meier Link hangja)
Megumi Hayashibara (Leila hangja)
Emi Shinohara (Charlotte Elbourne hangja)
A film, kategóriáját tekintve igen sokszínű, egyszerre találunk benne western, sci-fi, fantasy sőt még romantikus jegyeket is. Bár sokak szkeptikusak az animével kapcsolatban, mégsem szerencsés az az általánosítás, hogy erőszakos, vértől és brutalitástól hemzsegő firkálmányokról van szó. Gondoljunk csak az Akirára, a Ghost in the Shell-re (a mátrixot erről az animéről koppintották), az Angel Sanctuary-ra. Mindegyik remek, klasszikus alkotás, és ajánlott az idősebb korosztály számára.
A D, a vámpírvadász egy fiktív világban játszódik, ahol fajsúlyos szerepe van a vámpíroknak, annak ellenére, hogy az emberek hosszú idő óta irtják őket.
A történet végtelenül egyszerű, ám az alkotók annál többet hoztak ki belőle. Arról van szó, hogy egy Meier Link nevű vámpír elrabol egy lányt, akinek a családja felbérel egy fejvadászt, hogy megtalálja és megmentse a hölgyeményt. Ez a fejvadász D, vagyis a címszereplő, aki egy „dámpír”, vagyis félig ember, félig vámpír. Itt megragadom az alkalmat, hogy megjegyezzem, a film egyik legnagyobb pozitívuma, maga D, aki rendkívül karakteres, csupán a jelenléte is megdobja azokat a jeleneteket, amelyekben szerepel ( a szinkronhangja is zseniális).

Az alkotás a remek karaktereken kívül (mindegyik nagyon színvonalas), tele van mély és emlékezetes párbeszédekkel, mint például Meier és D dialógusa. Egyáltalán nem erőltetett, lényegre törő, hangulatos, követi a történet fonalát és ez elmondható az utolsó mellékszereplőre is.
A pörgős, látványos akciójelenetek azon kívül, hogy remekül megrajzoltak és koreografáltak, intenzívvé teszik a filmet egy-egy hosszabb beszédes vagy lágyabb jelenetsor előtt.
A komoly hangulatba az alkotóknak sikerült belecsempészniük jó adag éjfekete humort, ami még inkább szórakoztatóvá teszi számunkra mind a 103 percet.
Minden pozitívuma, tehát a szerethető és jól kidolgozott karakterek, a látvány, a humor mellett a film leghangulatosabb és leginkább elgondolkodtató része az a „rasszista” közeg, amelyből a főszereplő teljesen kiszorul, hiszen sem az emberek, sem pedig a vámpírok nem tekintik őt közülük valónak. Nem rontom el az élményt, azok számára akik még nem látták a filmet, ezért nem térik ki jobban az alkotás ezen részére.

Számomra ez a film úgy tökéletes, ahogy van, nem tudok másként tekinteni rá, mintegy abszolút mérvadó és hibátlan filmre. A helyszínek nagyon ötletesek, a karakterek eredetiek és stílusosak, a látvány elképesztő, a hangulat nemkülönben. A pontot az i-re az teszi fel, hogy a hivatalosan „főgonosz” Meiert is szereti a néző, mert közel sem egy erőszakos vérszívóról van szó, hanem egy érzelmekkel teli szerelmes vámpírról, ami kimondottan szimpatikussá teszi őt a legtöbb jelenetben. A zord, sötét hangulathoz képest meglepően romantikus és érzelemgazdag végkifejletet kapunk, amit az élmény miatt szintén nem fejtenék ki.
Azok számára, akik még nem látták, szívből ajánlom ezt a filmet, mert felejthetetlen élményben lesz részük.





