Nos, először a Paranormal Activity-t szerettem volna megnézni, mivel tudtam Zombie mester nem okozhat csalódást.
A feltételezéseim be is igazolódtak. Az alacsony költségvetésű, kézikamerás „ijesztgetős” filmek első darabját a Blair Witch-et azóta se sikerült felülmúlni.
Hiába a film végén a „köszönet a rendőrségnek a belső felvételekért” ill. „Katie és Micah emlékére”. Ezek már nem hatnak meg, mint annak idején a Blair Witch utáni lázban, amikor meg voltunk győződve a suliban arról, ez bizony egy megtörtént eset és tényleg megtalálták a felvételeket az erdőben.
A horror jelzőt még a legnagyobb jóindulattal se lehet ráaggatni erre a filmre.
Talán így jobban eladható? Az biztos, egyetlen véres jelenetet nem láthatunk, ami esetleg történik a film végén, azt is a rendező a képzeletünkre bízza, mivel a hálószobába elhelyezett kamera a nappaliban történő események „hangjait” rögzíti.
Szóval, maradjunk inkább a thriller jelzőnél. A sztori itt is elég lapos: egy fiatal párt az otthonában zaklatja „valami”. Néha becsapódik egy-egy ajtó, zajok a nappaliból. A pár férfi tagja Micah (Micah Sloat – eddig egy filmben sem szerepelt kutatásaim alapján) vesz egy kamerát, amin keresztül bepillantást szerezhetünk a hétköznapjaikba és főleg az éjszakáikba.
Kicsit furcsának találtam, hogy a több hetet folyamatosan dolgozó hálószobai kamera egyetlen erotikus jelenetet sem tartalmazott… biztos szégyenlősek voltak a szellem előtt Katie (Katie Featherston – Mutation) hétköznapi lány, aki a film végére már teljesen beleőrül a „megszállásba”, elég gyengén szerepelt.
Bár ebben a karakterben nem is volt sokkal több, ugyanúgy, mint Micah esetében. A hétköznap esti tévénézés vagy a közös reggeli kávézgatás halál unalmas volt… valahol az „Anyátok közt” és a „Jóban rosszban” között volt érzékelhető a feszültség. Talán a fáradtság mellett emiatt is történhetett, hogy elsőre a film 30. percénél elszunyókáltam. Ha véletlenül az esti órákban átkapcsoltok egy „nyomozós” csatornára, ahol a „szellemjárásokat” szokták „kinyomozni” jobban fogtok izgulni, mint a Paranormal Activty-n és a mozijegy ára is megmarad.
Ezután meg kellett néznem Rob Zombie alkotását, amit persze már jó előre lehúztak minden
fórumon. Sok okostojás leírja, milyen szarok ezek a remake-ek és csak a pénzről szól ez a film is. Még egy bőrt lehúzni a Halloween-ről.
Nem is nagyon reklámozták… most is csak egy moziban játsszák, annak ellenére, hogy összehasonlíthatatlanul jobb, mint a Paranormal Activity.
A filmben a leggyakrabban ismétlődő szavak a „help me” és a „f.ck”. Ezeket elnézzük a szereplőknek, szükségük is lesz a segítségre, mert a kis Myers (Tyler Mane – Halloween 2007) mindenkit meggyógyít a film elején a kórházban, aztán kiterjeszti rendelését egész Haddonfieldre. A film elején látható kis korrekciós műtét során (egy péppé vert húsdarabot próbálnak újra emberi formába hozni a dokik) a Kés/Alatt ugrott be. Talán Rob is szereti az „orvosos” filmeket. A helyszín, mintha a félhomályos Jáhn Ferenc kórház lett volna… egy osztályon, csak egy nővér van, de az se bírja túl sokáig. A betegek is csak magukra számíthatnak… A kórházas-üldözős rész után kicsit fellélegezhetünk, de nem sokáig, mert szinte folyamatosan nyomás alatt tart minket a Mester az utolsó pillanatokig. A tinédzser Myers lány (Sheri Moon Zombie) pánik betegségét a folyamatos látomásai teszik még elviselhetetlenebbé, a film hangulatát még nehezebbé téve.
Zombie filmjeiben a TV folyamatosan megy a háttérben, mint már a korábbi filmjeiben megszokhattuk. Mintha ezzel is próbálna a fogyasztói társadalomnak egy kis fricskát adni. Korábbi filmjeivel összehasonlítva rögtön az jutott eszembe, sokkal kevesebb a véres-fröcskölös jelenet, a karakterek kevésbé betegek, a zenei aláfestés már nincs akkora ironikus kontrasztban a gyilkosságok alatt. Vagy talán az eredeti Halloween tisztelete miatt sem tette bele annyira a saját védjegyeit…?
Betét dalai kiválasztásakor ismét tiszteleg a „régiek” előtt: The Moody Blues: Nights In White Satin; Ten CC: The Things We Do For Love; Rod Steward: (I know) I’m Losing You ;Motörhead: The Chase Is Better Than The Cat.
Természetesen, saját gitárosának John 5-nak is helyet szorít egy egyperces, lassú, zongorán előadott igazi filmzenére, mely a Laurie’s Theme címet viseli a soundtrack albumon.Összegzésül: Rob Zombie filmjét csak ajánlani tudom és idézném xylevi Zombieland-es hozzászólását (utólagos engedelmével), ami teljesen egyezik a saját véleményemmel: „…maradok a sima horroroknal…”
